A dehidratáció, azaz a kiszáradás nagyon sok probléma forrása lehet.

A testünk 60%-át víz alkotja, így a szerepe nagyon is jelentős. Míg étel nélkül hetekig is kibírjuk, folyadék nélkül ez mindössze pár nap. A kiszáradásnak vannak fokozatai. Enyhébb esetben vízivással helyre tudjuk hozni, súlyosabb esetben viszont kórházi kezelést igényel! De jobb megelőzni a bajt, ezért az első tünetekre is oda kell figyelni:

  • szomjúság

Igen, ez már a test jelzése arra, hogy kevesli a szervezetünkben a vizet. Az orvosok legtöbbször azt tanácsolják, hogy gyakran kortyoljunk akkor is, ha épp nem vagyunk szomjasak.

  • kiszárad a szem, a száj és az ajkak

Gyakran viszket a szem, ha száraz és a cserepes ajkak is figyelmeztetnek, ideje inni!

  • fáradtság, szédülés, gyengeség, ájulásérzés

Ezek persze több mindentől lehetnek, de érdemes megpróbálkozni a vízzel is enyhíteni a tüneteket.

  • csökkent vizeletmennyiség

Ha nagyon ritkán járunk mosdóba és akkor is keveset, az is gyanús jel lehet.

  • fejfájás

Ha ezekre a tünetekre nem reagáltunk időben, akkor súlyosbodni kezd a helyzet. A fent említetteken kívül elkezd rugalmatlanná válni a bőrünk, felgyorsul a szívverésünk. Szapora pulzus és zavartság is jelentkezhet. Többeknél jelentkezik ez a részegséghez hasonló tünetekkel is szesz fogyasztása nélkül. Amikor valaki teljen ép elmének örvend, de vannak alkalmak, amikor keresi a szavakat, feledékennyé válik, bizonytalanná válik a koordinációja, meglehet, hogy csak szomjas!

A hosszútávú kiszáradás más egészségügyi problémákat is rejthet, többek közt: székrekedés, vesekő, kóros fáradtság.

Mégis mennyi a megfelelő?

A folyadékbevitel kétharmadát teszi ki az ital, az egyharmadát pedig az elfogyasztott ételek. Bár sok tényezőtől függ, hogy kinek mennyi folyadékra van szüksége naponta (kor, fizikai megterhelés, egészségügyi állapot, hőmérséklet, stb.), a testünk tudja, hogy mennyire van szüksége, figyeljünk oda rá! Nagyjából testsúlykilogrammonként 30ml/nap.

Azt is érdemes megválogatni, hogy mit iszunk! A kávé, az alkohol, az energiaitalok nem jelentenek segítséget az ideális hidratáltság eléréséhez.

Túlzásba lehet vinni?

Igen! Van az úgynevezett túlivás, vagy vízmérgezés. Ez akkor következi be, ha a túl sok folyadék következtében szervezetünkben lévő tápanyagok túlzottan felhígulnak. A vér nátriumszintjének változása érzékenyen hat a testre. Ilyen esetben először letargia és zavartság jelentkezik, majd izomrángások, görcsök, aztán aluszékonyság, kóma és kezelés nélkül végül halál.  Ez nagyon kevés esetben fordul elő, a kiszáradás a gyakoribb probléma.