Rubin díszoklevél.

Ibolya néni 93 éves, Tibor bácsi 98. A magyar futballválogatott meccsein már nem ugráltak, de lelkesen szurkoltak a TV előtt – adta hírül a Testnevelési Egyetem honlapja.

A Szabady házaspár mindkét tagja testnevelőtanár. Mivel 70 éve végeztek az egykori Testnevelési Főiskolán, június 24-én a rubin díszoklevelüket vehették át egy ünnepség keretében.

Kelemen Ibolya és Szabady Tibor 1951-ben szerezték meg a diplomájukat. Mindketten a tanításnak szentelték az életüket, a sport és a természet szeretetére, kitartásra nevelték a fiatalokat. Jó példával is elől jártak, hiszen a sportos életmódot nem csak papíron hirdették, de ők maguk is gyakorolták, a mozgás az életük részévé vált.

Ibolya néni díjugratásban és sportlövészetben is jeleskedett, majd a hajózásba szeretett bele.

„A férjemmel együtt a mai napig tagjai vagyunk az immáron Spartacus Vitorlás Egyletté alakult klubnak. Több magyar bajnokságot is nyertem a Kalóz hajóosztályban, a sportágamhoz és a klubomhoz ma is erős szálak fűznek” – mesélte a matróna.

Tibor bácsi sem rettent vissza a kalandoktól: a vitorlázó repülés mellett az öttusa, a síelés, a lovaglás is közel állt hozzá. A vitorlázásba főiskolásként szeretett bele, de még nyugdíjasként is szelte a habokat. „Az utolsó balatoni víziutamra tavaly, a 97. születésnapomon a legénység tiszteletbeli tagjaként már egy Tornado típusú katamaránnal indultam el. A mai napig a Spartacus Vitorlás Egylet tagja vagyok, a szívemhez nőtt földvári vízisporttelepen, ahol nyugdíjazásom után gyerekek edzőjeként és gondnokként is dolgoztam” – elevenítette fel az emlékeket a férj.

A testnevelőtanári szakma két veteránja már otthonában őrzi az arany-, a gyémánt- és a vasdiplomáját is, most pedig rubin diplomával egészítették ki a gyűjteményt. Szívből gratulálunk!

Forrás: Testnevelési Egyetem