Szegénylegények.

Vácon született 1921. szeptember 27-én. Családja erdélyi származású, apja politikai szerepvállalása miatt kénytelenek Magyarországon letelepedni. Székesfehérváron, a cisztercieknél érettségizett, majd jogot tanult. Diplomáját Kolozsvárott szerezte meg, de 1946-ban mégis Budapestre költözött és beiratkozott a Filmművészeti Főiskolára, ahol 1951-ben rendezőként végzett.

Kezdetben rövidfilmeket készített, és csak igen későn, 1958-ban készítette első nagyjátékfilmjét, A harangok Rómába mentek címen.

A külföldi kritika először a Szegénylegények c. filmjére figyelt fel.

Munkáit szokatlanul hosszú snittek jellemzik, amely vágás nélküli, folyamatos felvételt jelent. A szereplők mozgatása – akár percekig – adja a filmszerűséget, ami nagy összpontosítást igényel minden résztvevőtől.

Fotó: Fortepan

Állandó alkotótársa volt Hernádi Gyula író.

Többször nősült, egy időben közel 10 évet élt Rómában, olasz élettársával. Nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Fényes szelek, Még kér a nép, Nekem lámpást adott az Úr kezembe Pesten, vagy az Anyád! A szúnyogok. Tudását tanárként is átadta, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen és a Harvardon is.

 

Fotó: Fortepan
Fotó: Nikita, Rita Molnár/Wikimedia Commons

2014. január 31-én hunyt el.