A december valaha a fényekről, az illatokról és a nyüzsgő készülődésről szólt. Ma pedig egyre több hatvan feletti sóhajt mélyeket az ünnepi bevásárlólistára nézve, és azon gondolkodik, vajon hová tűnt az a lendület, ami régebben még a díszek kibogozását is kalanddá tette. A fáradtság ilyenkor nemcsak testi élmény, hanem egészen sajátos téli hangulat: a nap alig emelkedik fel, a hideg megül az ablakokban, mi pedig úgy érezzük, mintha valaki lekapcsolta volna a belső reflektorainkat.
A jó hír az, hogy nem velünk van a baj. A rossz – vagyis inkább a kevésbé jó – pedig az, hogy a bejgli sem bűnös, hiába olyan kézenfekvő lenne ráfogni. A téli fáradtság ennél sokkal összetettebb jelenség, és épp annyira szól a biológiáról, mint a lélekről.
Amikor a nappalok megrövidülnek, az energia is követi őket
A téli fáradtság egyik legerősebb oka az, hogy a szervezetünk rendkívül érzékenyen reagál a fény mennyiségére. Az évek múlásával ez az érzékenység fokozódik: a kevesebb fény kevesebb szerotonint jelent, a kevesebb szerotonin pedig kevesebb kedvet bármihez, kezdve a karácsonyfatalp igazgatásától egészen a vendégváró menüig.
A melatonin – vagyis az alvást segítő hormon – is könnyedén felborul. A hosszú estéket sokszor nem pihentető alvás, hanem forgolódás kíséri, reggelre pedig úgy ébredünk, mintha egy fél éjszakát a Mikulás szánját húztuk volna.
A szervezet téli módra vált – és ezt bizony megérezzük
A hatvan feletti test egyre gazdaságosabban bánik az energiával. A hidegben a keringés is visszafogottabb, a vér inkább a fontosabb szervek felé áramlik, ezért a végtagok könnyebben elnehezülnek, a gyors mozdulatok pedig lassabbnak érződnek. Mintha az egész test azt mondaná: „most lassítunk, jó?”
Ehhez jön még a mozgás természetes visszaesése. A séta hidegben kevésbé csábító, és a szervezet pillanatok alatt alkalmazkodik ehhez a kényelmesebb – de korántsem energikus – tempóhoz.
A lélek decemberben érzékenyebb
Nem lehet elmenni amellett sem, hogy az ünnepek érzelmileg is megterhelőek. A korábbi évek emlékei, a hiányzó családtagok, a nagy találkozások vagy épp a magány mind-mind nyomot hagyhatnak a hangulaton. Ez egy olyan láthatatlan teher, amely sokszor többet kivesz az emberből, mint egy teljes napnyi ablaktisztítás.
Ráadásul a karácsonyhoz kapcsolódó elvárások is változnak az életkorral. Ami régen természetes volt – a sütés-főzés, a vendégvárás, a dekorálás –, ma már több energiát kíván. És ez teljesen rendben van. Nem gyengülés, nem „nem bírom már úgy”, hanem egyszerűen a test és a lélek bölcs ösztönös önvédelme.
És akkor a bejgli…
Bár csábító lenne rákenni a hangulatunkra, a bejgli legfeljebb egy jóízű kifogás. Igen, nehéz étel, igen, megülheti a gyomrot, de a téli fáradtság igazi mozgatórugóit nem ő rejti. A szervezet ilyenkor természetes módon vált takarékos üzemmódra, és ezt sokkal jobban érezzük, mint fiatalabb korunkban.
Ahogy pedig közeledünk az ünnepekhez, talán ideje elfogadni, hogy nem kell minden arra a polcra kerüljön, ahol tavaly volt, és nem kell minden süteményt saját kezűleg megalkotni. A decemberi fáradtság nem ellenség, hanem jelzés: lassítsunk. A meghittség nem a tennivalók számán múlik, hanem azokon a pillanatokon, amikor megengedjük magunknak a pihenést.
És ha idén kicsit több kerül a kanapéra ülésből, mint a díszek csillogásából? Lehet, hogy éppen így lesz tökéletes az ünnep.
