Visszatérés.

Kulka János 1958. november 11-én született Budapesten. Érdekes, hogy az életét végigkísérik az orvosok: édesapja Kulka Frigyes, európai hírű tüdőgyógyász, mellkassebész volt, testvére, Janina patológus professzor. Ő maga pedig Mágenheim doktorként vált egy ország kedvencévé a Szomszédok című teleregényben.

És az orvosok nem tágítanak: 2016 tavaszán súlyos stroke-ot kapott, életveszélyes állapotba került, a betegségből sikerült felépülnie. Azonban súlyos afáziája miatt új élet kezdődött számára: gyógytornász és logopédus segítségével, elképesztő munkával tanult meg újra beszélni.

Fotó: Tibor Végh/Wikimedia Commons

Életút

Kulka János gyerekkorát Szegeden töltötte, mivel édesapja 1959–1978 között az I. sz. Sebészeti Klinika professzora volt. Már gyerekszínészként szerepet kapott a Szegedi Nemzeti Színházban, ennek ellenére nem készült színésznek. Valójában bölcsész akart lenni, de a jelentkezés évében nem indult Szegeden angol-francia szak, amit kinézett magának. Egy osztálytársa javaslatára mentek el felvételizni a Színművészetire – az egész egy bulinak tűnt.

Aztán komolyra fordult: nem csak hogy felvették, de Kazimir Károly osztályában illusztris társaságban találta magát: Kubik Anna, Bubik István, voltak többek között az osztálytársai.

Az 1981-es végzést követően Pécsre került, Schiller Haramiák című művében debütált. Bár nagyon szeretett a Baranya megyei székhelyen játszani, 1985-ben a kaposvári Csiky Gergely Színházba szerződött. A színház ekkor fénykorát élte, és Kulka is itt gyűjtötte be első szakmai elismeréseit, többek között a Jászai-díjat és a Színikritikusok díját.

1987-ben jött a Szomszédok, a Doktor úr 14 éven át „lakott” a családok életében – több millió néző ismerte meg Kulkát.

1993-tól a budapesti Radnóti Miklós Színház tagja lett, tíz évvel később került a Nemzetibe, majd újabb 10 év múlva a Katona József Színházba. Ennek a társulatnak a tagja volt 2016 áprilisában, amikor már többször megfogalmazódott benne, hogy elfáradt, felhagy a színészettel. Kollégáinak említette is terveit, éppen 3 héttel a stroke előtt – derül ki a Nők Lapjának adott interjújából.

Valóban sűrű életet élt addig: koncertezett, lemezeken hallhattuk énekelni, hangoskönyveken mesélni, szinkronizált, játszott színházban és filmeken. Kevesen tudják, hogy még az Esőember próbaidőszakából „hozta” az autisták segítését: nagykövetként minden évben részt vett az autizmussal élők sétáján, kampányokban, előadásokon vállalt szerepet.

Fotó: Horváth Anikó

Napjainkban

A betegsége újraírt mindent. Ebben az évben azt mondta, visszavonul a színészettől, a stroke óta nagyon sokat küzd, idegennek érzi magát, elfelejtett angolul és franciául is.

Nehézségeiről mély interjúban beszélt, többek közt a Nők Lapjában. Jó hír, hogy mindezek ellenére szerepet vállalt (igaz, némát, ám fizikailag megterhelőt) az X-Rendszerből törölve c. magyar filmben, és 2 előadás erejéig januárban újra színpadra fog állni a Trafóban.