Köszönetképpen a szenior szállítónak.

Carlos Valdez és felesége rajonganak az ananász feltétért a pizzán. A Utah államban élő pár rendszeresen egy bizonyos helyről (Papa John’s) rendeli az ananászos pizzát és azt is mindig kérik, hogy az ételt a kedvenc futárjuk hozza ki.

Derlin Newey ugyan már 89 éves, mégis pizzafutárként dolgozik. Hihetetlen, de hetente 30 órában szállítja ki a sült tésztákat a vevőknek. Bár jó néhány évtizeddel idősebb, mint egy átlagos ételkiszállító, Derlin munkabírása tiszteletet ébreszt.

Nem csoda, hogy Carlos és neje is odáig vannak az öregúr pozitív hozzáállásáért, vidám köszönéséért és így vannak vele még több ezren, ugyanis a házaspár TikTok-videókat készít, amelyeken rendszeresen rögzítik a szenior futárt is.

Carlosék viszont azt nem nézték jó szemmel, hogy az idős férfinak még mindig ennyit kell dolgoznia a megélhetésért. Ezért gondoltak egy nagyot és arra kérték az 53 ezer követőjüket, hogy adakozzanak egy kisebb összeget, amit borravalóként átnyújthatnak a fáradhatatlan futárnak. A felhívást tett követte, a pénz szépen gyűlt, végül 12 ezer dollárt (kb. 3 800 000 Ft) sikerült így előteremteni.

Ez alkalommal Carlosék csengettek Derlin ajtaján. A meglepett úrnak elmondták, hogy egy kis borravalót hoztak. Az idős futár el sem akarta hinni, könnyek között vette át a nem kis összeget, alig tudta megköszönni élete borravalóját.