Kultúrák együttélése.

A Rózsaszín mecsetként is ismert Putra mecsetet Malajziában, Putrajaya városában találjuk. A mesterséges tó partján épült mecset egy része szilárd alapon áll, míg a másik része a víz fölé, cölöpökre épült, ami azt a hatást eredményezi, mintha az épület lebegne. Ez egy kedvelt technika a malajziai építészetben, megfigyelhetjük más mecseteknél is.

A tó a város természetes hűtését szolgálja, emellett helyet biztosít a horgászatnak, a vízisportoknak és a vízi közlekedésnek is. A város, a mecset és a tó is Malajzia első miniszterelnöke, Tunku Abdul Rahman Putra Al Haj után kapta a nevét.

A Putra mecset építését 1999-ben fejezték be. Az épület rózsaszínű gránitból készült. A legjellemzőbb eleme a mintás rózsaszín kupola, amit rózsaszín és fehér gránitcsempék borítanak. A bonyolult túldíszítés az iszlám szakrális művészetet reprezentálja, de az épületen felfedezhetjük a közel-keleti, a perzsa és a malajziai építészet jegyeit is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ammar Rafiee (@amabebel) által megosztott bejegyzés

A mecset 50 méter hosszú, a hozzá kapcsolódó minaret 116 méter, amivel a legmagasabb minaret a világon. A minaret építését a bagdadi, 12. századból származó Sheikh Omar mecset inspirálta. A minaret 5 részre oszlik, az iszlám 5 pillérét szimbolizálva. A mecset belső tere lenyűgöző és hatalmas, egyszerre 15 ezer hívő befogadására képes.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

IKUO (@1903min) által megosztott bejegyzés

A Rózsaszín mecset a város egyik legnépszerűbb látványossága, a kultúrák keveredésének gyöngyszeme, egyaránt merít  a maláj, az őslakos, az észak-afrikai és a közel-keleti kultúrákból.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

monaLisa (@lis_a_99_) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ky (@zzkoay81) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@derya_dmrhn által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@derya_dmrhn által megosztott bejegyzés