Irány Vegas!

Csupa középkorú édesapa alkotja: az ‘Outta’ Puff Daddys formáció először 2012-ben állt össze Brightonban, meglepetésként a gyerekek éves tánc showjára.

Az apukák korábban sosem táncoltak hivatásszerűen, a gyerekek tánctanára volt az, aki titokban felkészítette a 42 és 60 év közötti férfiakat a fellépésre. Annyira pozitív volt a fogadtatás, hogy elhatározták, folytatják a közös tánctanulást.

A Brighton Dome-ban 2000 néző előtt léptek fel, a siker pedig fenomenális és elsöprő erejű volt. A gyerekek óriási üdvrivalgásban törtek ki, amikor felismerték az aput a színpadon. A családjuk és a gyerekeik azóta is a legnagyobb támogatást jelentik számukra.

Mára a tánccsapatnak több mint 300 ezer követője van az Instagramon, a felvételeik pedig milliós megtekintésnél járnak.

A csapatban mindenkinek megvan a beceneve (vagy ha úgy tetszik: művészneve). Az egyiküket például Wolverine-nek hívják, ő nemrégiben egy lájkot kapott magától Hugh Jackman-től (a színész játszotta Farkas karakterét a Farkas c. filmben, aminek eredeti angol címe Wolverine).

Az elmúlt évben az ország több pontján is felléptek, különböző fesztiválokon. Paul Jukes (48) a tánccsapat vezetője, művészeti igazgatója és koreográfusa hangsúlyozza, hogy a táncórák nem csak a fizikai erőnléthez járulnak hozzá, de mentálisan is sokat jelentenek számukra. Volt, akit gyászidőszakon, mást depresszión vagy épp a munkanélküliség periódusán segítettek át. Éppen ezért fontos a heti rendszeresség.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Outta Puff Daddys (@outta_puff_daddys) által megosztott bejegyzés

Az óráknak persze alkalmazkodniuk kell a megváltozott izomzathoz, hiszen a férfiak korosodva már kevesebbet tudnak ugrálni, mint 10 évvel ezelőtt. A csapattagok közt már akad, aki térd- vagy ízületi problémákkal küzd és 60 év feletti tagjuk is van már. Mégis úgy érzik, hogy amikor együtt vannak, ledobják a gátlásaikat és rögtön a színpadra tudnak pattanni. Szívesen viccelnek azzal, hogy a következő fellépésüket Hollywoodban vagy Las Vegasban tartják.