Egyedül a vendéglőben.

Összeszorul a szívünk, ha meglátunk valakit egyedül enni egy vendéglőben, bisztróban. Úgy véljük, hogy magányos. Az étkezés valahogy életünk első perctől kezdve közös, társas tevékenység (jó esetben). Együtt reggelizünk, vacsorázunk a párunkkal, családunkkal – még ha egész nap százfelé is vagyunk, igyekszünk legalább este összegyűlni az asztal köré.

A magányos evés mindig kirekesztettséget, társak, barátok nélküliséget jelent – gondoljunk csak az iskolában arra a gyerekre, aki mellé senki nem akart leülni a menzán…

Szociálisan az egyedül eszegetés nem az erőnket, hanem inkább a társadalmi kapcsolataink hiányát jelzi.

Szinte minden kultúrában az étkezés közös tevékenységet jelent. Nem véletlen, hogy a legtöbb törzsnél, népnél közösen fogyasztják el a zsákmányt, az ételt megosztják egymással. Thaiföldön egyenesen a rossz szerencse bevonzását jelenti a magányos étkezés, Dél-Koreában pedig számos étterem kifejezetten nem támogatja a szóló falatozást. A koreaiaknál az étkezés extrém módon közösségi tevékenység, annyira, hogy még a család szavuk is azt jelenti: ’azok, akik együtt esznek’.

Az egész vendéglői-éttermi kultúra arra épül, hogy közösen együnk, megosszuk egymással az asztalunkat és társalogjuk, találkozzunk, megvitassunk ezt-azt evés közben. Gondoljunk csak egy étteremre, ahol nem egyesével állnak az asztalok és székek.

Ennek ellenére egy 2006-os tanulmány szerint az amerikaiak 58%-a rendszeresen eszik szólóban, de nagy különbség van aközött, hogy valaki otthon egyedül ebédel, vagy pedig egy étteremben vacsorázik magányosan. Előbbi lehet az életritmus következménye, gondoljunk csak azokra, akik otthon dolgoznak.

Európában sokkal elfogadottabb, ha valaki egyedül ül egy vendéglőben, mint Amerikában vagy Ázsiában. Az öreg kontinensen megértik, ha egy helyre az étel miatt ülsz be és nem a társaság kedvéért.

Koreában viszont biztosan megbámulnak, szinte kinéznek a helyről. Már-már udvariatlanságnak számít, hogy az asztalodat, az étkedet nem osztod meg másokkal.

Ugyanakkor nincs ez mindenhol így. Van, ahol támogatják az egyedül evést – miért ne falatozhatna valaki egyedül, ha azt szeretné? Vajon miért kell napközben, egy ebéd közben is beszélgetni? És ha valaki így rendezi a gondolatait, szüksége van arra a csendes időszakra? Amszterdamban például már létezik olyan étterem, ahol kizárólag magukban evők tudnak leülni az egyszemélyes asztalokhoz. Így senki sem érzi magát kényelmetlenül, aki nem akar csacsogni evés közben. Szöulban is akad olyan kifőzde, ahol privát ülőhelyet kaphatunk, és egyedül rendelhetünk, ehetünk, még csak nem is kell találkoznunk másokkal, ha nem szeretnénk.

Nem lehet véletlen, hogy Koreában már nagyon népszerűek az evős videók: ezeken a felvételeken az emberek egyszerűen esznek és beszélgetnek.

Park Seo-Yeon 33 éves hölgy ’The Diva’ néven vált ismertté az interneten. A nő semmi mást nem tesz, mint hagyja, hogy mások nézzék, ahogyan eszik – ezzel havonta mintegy 9000 dollárt keres. Ő egyébként úgy véli, hogy a felvételei azért olyan nézettek, mert a magányos emberek csatlakozhatnak hozzá evés közben (virtuálisan), és az étkezésben az is segíti őket, hogy a hölgynek egészséges étvágya van.