Történelmi örökség.

2020 nyarán nyílt meg és a korlátozások ellenére máris sok látogatót vonzott a Mini Erdély Park a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. Az ötletgazda Fazakas Szabolcs rendező, rajzfilmkészítő, valamint a Székelyföldi Legendárium csapata.

A park Erdély jeles műemléképületeit mutatja be, melyek közül nem egy az UNESCO Világörökség része. Az állandó szabadtéri kiállítás jelenleg 40 makettet tartalmaz, de ezek számát még őszre 64-re, jövőre pedig 100 fölé szeretnék bővíteni. A maketteket a székelykeresztúri származású Vajda Domokos és Németh Hajnal Auróra képzőművész készítette, Gyöngyössy János történeti grafikus szakmai irányításával.

https://www.instagram.com/p/CDrfC_NDRDK/

A parkkal nagy terveik vannak, néhány éven belül önfenntartóvá szeretnék tenni. Helyet kívánnak adni kézműves alkotóknak, értékőrző portékáknak is. A Mini Erdély Park működtetésével Fazakas Szabolcs többek között az Orbán Balázs idejében virágzó gyógyfürdő egykori hírnevét szeretné visszaállítani. A nagyszabású tervek már elkészültek: a parkot összekapcsolják a közeli borvízmúzeummal, felidézendő a régi szejkei borvizes hangulatot, a telek alsó részén kiépítik a mini székely gőzös vasútvonalát, szállodát nyitnak, élményelemeket indítanak.

View this post on Instagram

#minierdélypark #jewishsinagogue #dej #dés #miniatur #miniatursinagogue

A post shared by Veress Szilárd (@veressszilard) on

https://www.instagram.com/p/CDeqRjgJU31/

View this post on Instagram

Marosvásárhelyi vár makettje

A post shared by Imre Dorka (@imre.dorka) on

Abban bíznak, hogy az egész régió turizmusának új lendületet tudnak adni. Azon is dolgoznak, hogy megoldják a makettek takarását, védelmét az időjárás viszontagságaitól, így a park egész évben, télen is nyitva lenne.

Kiemelt kép: www.facebook.com/legendarium.ro