Segítő angyal sisakban.

Normer Adams 23 éven át a gyerekvédelemben dolgozott: ügyvédként azért lobbizott, hogy a legkisebbek társadalmának minél jobb dolga legyen. Amikor 2013-ban nyugdíjba ment, másfajta elfoglaltságot talált magának – szintén segítő pozícióban. Összekötötte az új hobbiját, a fáramászást az élőlények mentésével: fán ragadt cicákon kezdett segíteni.

2017 áprilisában aztán macskamentő üzletet indított, azóta 91 cicust hozott le a magasból.

Az egész úgy kezdődött, hogy saját kertjében egy bambuszállványon álldogálva próbálta elzavarni a mindent ellepő seregélyeket. Rájött, hogy egy biztonságos kötél használatával kisebb veszélyben érzi magát. Imád fára mászni, teljesen beleszeretett a tevékenységbe. Innen már csak egy lépés volt a cicusok mentése, hiszen Adams a macskáknak is nagy rajongója.

Adams készített pár szórólapot és kitette őket a tűzoltóságok környékén. Hiszen az emberek a tűzoltókat hívják, ha egy állat a magas fán reked.  Alig ragasztotta ki a cetlit, máris érkezett az első hívás, majd az első sikeresen lehozott négylábú.

Hamarosan az üzlet beindult. Adams saját facebook oldalán, közösségi üzenőfalakon hirdette magát, és sorra érkeztek is a páciensek. Minden mentésről videót készített, amit vagy a felesége vett fel, vagy a sisakjára tett kamerával rögzítette.

A férfi nem kér pénzt a szolgáltatásaiért, a legtöbben azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy fizessenek neki.

Hiszen nem csak az idejét szánja rájuk, de a felszerelése sem olcsó, van például egy speciális fekete zsákja a kesztyűhöz erősítve, ebbe teszi a cicát, amikor felé nyúl, hogy megsimogassa.

I got a call this weekend to rescue a drone in a tall pine tree. Once that I got there, the drone was no where to be…

Közzétette: Cat Man Do Rescue, Cats and Drones in Trees – 2017. április 25., kedd

Szerencsére, a 91 sikeres mentése során mindössze egyszer karmolták össze és még sosem harapták meg a férfit.

Minden esete más, nincs kidolgozott forgatókönyv, ami mindig bevethető. Amikor a férfi megérkezik a helyszínre, a gazditól kér felvilágosítást a cicus személyiségét illetően. Tudnia kell, hogy mennyire barátságos, vagy félénk, esetleg vad az állat. Ha nyávog, akkor az jó jel, azt szeretné, ha valaki segítene neki lejönni. Ügyelni kell arra is, hogy ha ijedős, ne másszon még magasabbra félelmében.

Adams nyugodtan mászik felfelé, beszél a macskákhoz. Van, amelyik kíváncsi és közelebb jön, más hátrálni kezd. Néhány esetben, ha a cica túl messze van, egy fogóbotot kell használnia.  Akadnak nagy kihívások, volt már olyan, hogy egy cicus 36 méter magasra mászott egy fenyőfán.

A legtöbb mentés 1-2 órát vesz igénybe, de előfordult már olyan eset is, ami 10 percig tartott, és olyan is, ami egy egész napra elfoglaltságot biztosított.

Cat Rescue #86 – Mr. Kitty was a Poopy Cat

Cat Rescue #86 – Mr. Kitty was a Poopy Cat Mr. Kitty was so frightened by my rescue, he defecated, pooped, in my cat bag. This was a rescue first for defecation. I had them urinate, (Mr. Kitty did that too.) but not defecate. Anyway, he was a sweetie. He waited for me up 65 feet in a sweet gum tree. He was not happy when I grabbed the nap of his neck and stuffed him in a very dark black bag. Earlier that morning the owner called me to see if I could help and when I told her that I could come today, she started crying with joy. He was her baby.

Közzétette: Cat Man Do Rescue, Cats and Drones in Trees – 2018. december 13., csütörtök

Adams-et nevezték már hősnek, angyalnak is. Bevallása szerint az emberek rendkívül hálásak, ő pedig nagyon örül annak, hogy látja, mekkora a boldogság, ha cica újra a gazdi kezei közé kerül.

Forrás: www.mnn.com