És akiért egy ország rajongott.

1935. július 29-én született Budapesten. Zsidó származású, még gyerek volt, amikor haláltáborba vitték. Munka mellett érettségizett le, elképesztő akaraterővel. A Gyógypedagógia Főiskola elvégzése után siket gyerekekkel foglalkozott, majd amatőr színjátszók képzése kapcsán a beszédtechnika oktatásába kezdett. 1973-tól a Színház- és Filmművészeti Főiskolán is tartott előadásokat, cikkeket is írt e tárgykörben. Emellett a Gyógypedagógiai Főiskolán is tanított, és a szomszédos országokban élő színjátszók és versmondók tanítását is vállalta.

Az ország legismertebb logopédusává vált, amikor rádiós és televíziós műsorokban kezdett feltűnni, szakértőként és műsorvezetőként.

Nagy szeretettnek örvendett, élvezetes előadásait rengetegen követték. Nevéhez számos ismeretterjesztő kiadvány is kapcsolódik.

1986. augusztus elején történt tragédiája mindenkit megrázott. Kismaroson a saját autója lökte az árokba, majd rázuhant. Vélhetően nem húzta be a kéziféket. Sajnos a műtétek ellenére két hét múlva belehalt sérüléseibe. A Fiumei úti sírkertben nyugszik. Nevét több iskola őrzi, köztük egy Angliában működő magyar iskola.

Kiemelt képek: montagh.edu.hu, YouTube.com/Beszédművelés