‘De bezzeg a mi időkben’ – hallani sokszor.

Valóban annyival jobb volt minden? Vagy csak az emlékek szépültek meg az idővel?

Egy kedves olvasónk levélben mesélte el, milyen volt a világ régen az ő szemével.

“A világ sokat változott az utóbbi évtizedekben, de azért régen sem volt ám minden fenékig tejfel! Becsületben felneveltem három gyereket, akik ma már önálló felnőttek, sőt unokáim is vannak, de mindenhol azt hallani, hogy a fiatalokat szidják nagyon rossz! A mai fiatalok is valakinek a gyerekei, ugye?

Magam is sok mindent éltem már meg, de nem gondolom, hogy a mostani viszonyok rosszabbak lennének, csak mások. Valóban nem volt ennyi kütyü meg okosság! Nem cseteltünk vagy mi, hanem odamentünk a másikhoz. Akkoriban is volt ám olyan, aki nem jött el a találkozóra! Emlékszem, amikor a Sanyi órákon át búgott szerelmes szavakat, míg a szőlőt kapáltam. Úgy köszönt el, hogy 7-kor lógjak ki otthonról és találkozzunk a nagy almafánál a Tóték földje mellett. Odajött? Naná, hogy nem! Az a gazember… Megvallom, aznap könnyáztatta párnán hajtottam álomra a fejem, de nem volt sok időm bánkódni. Reggel hajnalban a kakassal együtt keltünk és menni kellett…

Az iskolában bántják egymást, meg a tanárokat. Na jó, a tisztelet az tényleg több volt a tanárok felé, mert féltünk tőlük. Ott nem voltak jogok, hanem nagy füles meg körmös, ha szájaltunk, na az volt! Ha a tanár rosszat mondott rólunk, otthon jött a második is ám! Így inkább meghúztuk magunkat. De a fiúk már akkor is összerúgták a port. Nem vette fel kamera, csak úgy kint a focipálya mögött délután. Amikor hazamentek azt mondták elestek a biciklivel, onnan a sérülés. A lányok sem voltak ám szentek! Ment a csúfolódás meg a simliskedés. Emlékszem ott volt a szegény Józsi. A származása miatt volt az osztály ellensége. Nemhogy az osztályé, egyenesen a népé! A tanárok is ferde szemmel néztek rá, szerencsétlen nem tudott jót tenni.

Huncutság volt akkoriban is. Nem volt még divat a fogamzásgátló, nem lehetett minden sarkon óvszert kapni, de szerelem azért volt. Titkon persze. Sok dolgunk akadt a pajtában akkor is, amikor épp nem. De nagyon észnél kellett ám lenni! Nem volt nagyobb szégyen, mintha oda lett volna a jó hírünk! Aki bekapta a legyet, az vagy gyorsan megházasodott vagy a szájára vette hat falu! Én szerencsés voltam, mert tisztességes udvarlóm volt, nagyon komolyan gondolta a dolgot. Előbb rabolta el a szívem és kérte meg a kezem, mielőtt családot alapítottunk. Ennek már majd ötven éve. Már kicsit gyengélkedik, de még mindig, ha a szemébe nézek, látom azt a tüzet, amit akkor, amikor az első szalagot ajándékozta, hogy tegyem a hajamba. 

A válás? Na, azt sem szabadott. Nem azért, mert nem lett volna rá szükség sok helyütt, hanem, mert megszólták volna az emberek. Pedig, ha lett volna, a Julcsika talán még ma is élne, Isten nyugosztalja. Tudják a férje nagyon rosszul bánt vele. Az a nagydarab ember szerette ám a szeszt. Húzóra megivott egy kübli bort napjában többször is, aztán hazatántorogva, ha sós volt a leves, ha sótlan, szegény Julcsin vezette le a dühét. Sokszor esett le a verandáról állítólag, de persze mindenki tudta mi folyik ott, mégse történt semmi. Összesúgtak a hátuk mögött, volt, aki sajnálkozott, de mivel sok ilyen ház volt, mindenki úgy tett, mintha semmit se tudna. 

A nők háziasok voltak és a férfiak is bírták a munkát. Nem is volt más választás igazából! Nem kerestük önmagunkat, meg indultunk zarándokútra, mert rengeteg volt a dolog. Ha pedig nem nyújtottam elég vékonyra a tésztát, édesanyám a fakanállal olyat csapott a kezemre, hogy napok múlva is fájt, így hamar megtanultam. Úgy tartotta egy jó asszony legyen rendesen a konyhában. Amúgy nem bántott, kedves, de szigorú asszony volt. Nem volt annyi puszi-puszi, mint most, de varrt nekem szép ruhát ünnepi alkalmakra és cinkosom lett, amikor betoppant a szerelem az életembe, nehogy édesapám idejekorán megtudja. 

Volt tejesember, ganézás, csuhébaba, házi kenyér és sok minden más, ami ma már vagy nem olyan, vagy már nincs is. De nekünk is volt múltunk, csak jobban titkoltuk!

Maradok tisztelettel:

Marika”

A nyitókép csak illusztráció!