Kevesebb vagy több?

Az NKM Nemzeti Közműszolgáltató ugyan már közleménye szerint felkészült a nyugdíjasok gáz- és áramszámla-fizetésére felhasználható rezsiutalványok fogadására, azonban a dolog nem ennyire egyértelmű.

A cég telefonos ügyfélszolgálatának tájékoztatója szerint két eset létezhet: ha áram- vagy gázcsekkünk alacsonyabb értékű, mint a felhasználni kívánt 3, 6 vagy 9 ezer forintos bón, a csekket dobjuk ki, ehelyett igényeljünk a cégtől 3, 6 vagy 9 ezer forintos csekket és azt fizessük be azonos címletű rezsiutalvánnyal (a keletkezett túlfizetést a szolgáltató a későbbi számlánkból levonja).

Ha viszont csekkes tartozásunk nagyobb a felhasználni kívánt utalványnál, ne kérjünk pótcsekket, hanem fizessük be a meglévő csekket, részben a rezsiutalvánnyal.

A hiányzó összeget a postán készpénzzel is ki lehet egészíteni, az ügyfélszolgálaton viszont csak bankkártyával. Aki átutalással, csoportos beszedési megbízással vagy bankkártyával fizet, ebbéli szokásain ne változtasson. Ilyen esetben a tartozás Postán keresztül szintén csak egy külön igényelt csekk rezsiutalványos befizetésével csökkenthető vagy akár fizethető túl. Az ügyfélszolgálaton viszont ilyen esetben elegendő az utalványokat beadni, aminek értékével aztán a tartozás csökken, vagy épp a túlfizetés nő.

Az elektronikusan fizetőknek ugyanakkor rossz hír, hogy a 9 ezer forintos kedvezmény érvényesítéséhez nem kerülhető meg legalább egy személyes megjelenés a Postán vagy a cég ügyfélszolgálatán. (Utóbbi helyszínen hivatalos megbízással is el lehet járni.)  Az egész azért ilyen bonyolult, mert az utalványból nem szabad készpénzt visszaadni.

Kép: www.nemzetikozmuvek.hu

Forrás: adozona.hu

Kapcsolódó cikkünk: Továbbadható a rezsiutalvány