A mellrák elleni küzdelem élharcosa.

Cambridge-ben született 1948. szeptember 26-án, walesi-német származású családban. Nagyapja Max Born Nobel-díjas tudós. A kislány 6 éves volt, amikor Ausztráliába költöztek, Olivia a mai napig ausztrálnak vallja magát. Már gyerekként énekelt, sógora kávézójában kezdett fellépni, majd néhány TV szereplést követően, egy tehetségkutatót megnyerve jutott el Londonba, ahol a karrierje indult. 1974-ben ő képviselte az Egyesült Királyságot az Eurovíziós Dalfesztiválon.

A 70-es évek legsikeresebb angol nyelvű énekesnőjévé vált, olyan dalokkal, mint a „Banks of the Ohio”,  „If You Love Me, Let Me Know”, „You’re the One That I Want”, a „Xanadu” és a „Physical”.

Váratlanul nagy amerikai sikerei miatt hamarosan Kaliforniába költözött, folyamatosan jelentek meg country jellegű lemezei. A filmvásznon is többször láthattuk, 1978-ban mutatták be a Grease című filmjét, mellyel szupersztári magasságokba emelkedett (érdekesség, hogy ekkor már 30 éves volt, így játszotta el a tinilány szerepét!). A countryról popzenére váltott.

A 80-as években inkább családanyaként és üzletasszonyként munkálkodott, mivel megszületett egyetlen lánya. 1991-ben mellrákot diagnosztizáltak nála, ami később kiújult. Olivia elszánt élharcosa a rák elleni küzdelemnek, felvilágosító munka mellett egy korszerű kórház létrehozásában is oroszlánrészt vállal.

I’m so delighted to have partnered with @BlueIllusion to create this Limited Edition 100% Organic Silk Kimono.Proceeds…

Közzétette: Olivia Newton-John – 2018. szeptember 13., csütörtök

Sokat koncertezik, járja a világot, elsősorban felvilágosító munkája keretében.

TUNE IN ALERT – TONIGHT!!The 85th Annual Hollywood Christmas Parade featuring Grand Marshal Olivia Newton-John, will…

Közzétette: Olivia Newton-John – 2016. december 16., péntek