Kis faház, nagy múlttal.
Barrie alig 100 km-re fekszik Toronto városától. Egyszerű kis temploma az egyik a legrégebbi afrikai gerendatemplomoknak Észak-Amerikában, de az is lehet, hogy a legrégebbi. Emlékét őrzi annak a fekete közösségnek, aki gondosan elkészítették és óvták évtizedeken át, valamint azoknak a szenvedélyes önkénteseknek, aki az 1920-as években történt felhagyása után megmaradásán fáradoztak.
A Kempenfelt-öböl és a Georgian-öböl közti területet az Oro-Medonte közösség lakja. Ez a rész az 1812-es háború alatt a brit ellátórendszer gerincét jelentette. A konfliktusok után az alig megerősödött Észak-Kanada újbóli megtámadása nagyon is valós lehetőségnek látszott.
Annak érdekében, hogy a fő ellátási útvonalat biztosítsák, a területen egy durva ösvényt vágtak a vadonban. Az út a Penetanguishene út nevet kapta, a legészakibb ponton található haditengerészeti építmény után. A kormány úgy döntött, hogy a területen az invázió megakadályozásának az lesz a legjobb módja, ha veterán katonákat telepít ide.
1819 és 1831 között az előző háború fekete veteránjainak osztottak földeket az út mindkét oldalán. Mintegy 60 fekete telepes érkezett ide a családjával, összesen kb. 100 ember, azokra a területekre, amiket az európai farmerek még nem tisztítottak meg vagy népesítettek be.
1831-ben Art Raymond abolicionista (a feketék rabszolgaságának eltörléséért küzdő) tiszteletes érkezett a városka szolgálatába. 11 évvel később a közösség megépítette az afrikai metodisták episzkopális templomát. Noha a templom a feketék közösségéhez tartozott, egyaránt nyitva állt a fehérek és feketék számára.
Az 1846 és 1849 között épült templom az egyik utolsó fennmaradt épület, amit az afrikai kanadaiak közössége állított fel, akik az Egyesült Birodalomhoz hű erőktől származtak és megmutatja, hogy milyen fontos szerepet játszottak ezek a milicisták Felső-Kanada védelmében.
Pár éve a templomot felújították adományokból, kanadai és amerikai adakozók segítségével. A kicsi, favázas épület továbbra is emlékeztet a múltra, mintegy időkapszula áll, visszatekintve azokra az évszázadokra, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a közösség ereje az emberek különbözőségében rejlik. Már nem használja aktív gyülekezet, nem működik istentiszteleti helyként, ellenben nemzeti történelmi emlékhely.
