A szüleink egy életre leköteleznek bennünket azzal, hogy felnevelnek minket, gondoskodnak rólunk és elindítanak az életben. Egy idő után aztán fordul a kocka, és ebből a sok törődésből valamennyit visszaadhatunk nekik.
De hogyan lehet viszonozni ezt a sok gondoskodást? Például az OTP Egészségpénztár segítségével. A pénztári tagság révén csökkenthetők ugyanis a szülők egészségügyi kiadásai is, hiszen akár évi 150.000 Ft visszaigényelhető a pénztári befizetések után. Megnyílik tehát a lehetőség a magánegészségügyi ellátásra is, azaz a minőségi szolgáltatásokra, hosszú várólista és sorban állás nélkül.
Hogyan működik az egészségpénztári tagság?
Belépés után a pénztártag az általa befizetett összeget számos célra felhasználhatja élete során. Egyrészt különféle gyógyszereket, gyógyeszközöket vásárolhat egészségpénztári egyenlegéből, másrészt egészségügyi és egyéb családi szolgáltatásokra is fordíthatja azt. Ráadásul nem csak a saját ráfordításait számolhatja el, hanem a családtagok kiadásait is.
Az egészségpénztár a család egészségének védelmezője
Az egészségpénztári tagság egyik legfontosabb előnye ugyanis, hogy nem csak maga a pénztártag veheti igénybe a pénztári szolgáltatásokat, hanem az általa megnevezett és bejelentett kedvezményezettekre is kiterjeszthető. Azaz a családtagok, így például a szülők egészségügyi és egyéb kiadásai is rendezhetők egészségpénztári számláról.
Milyen kiadások fedezhetők a pénztári egyenleg terhére?
Sajnos a kor előrehaladtával rendszerint egyre több egészségügyi problémával kell az időseknek szembenézniük. És ezzel egyidejűleg egyre több egészségügyi kiadás is felmerül. Egyre több gyógyszer, gyógyászati segédeszköz, vizsgálat és kezelés válhat fontossá. Ezek pedig mind-mind komoly összegekbe kerülnek (az ellátás is, amennyiben magánorvoshoz fordulunk).
Az egészségpénztári egyenleg több száz terméket, szolgáltatást fedezhet, például:
- gyógyszer,
- szemüveg,
- hallókészülék,
- vérnyomásmérő, vércukorszintmérő,
- bot, járókeret, kerekesszék,
- betegápolási cikkek,
- gyógypapucs,
- fogászat, szemészet,
- szűrővizsgálat,
- gyógytorna, gyógymasszázs, fizioterápiás kezelések,
- alapellátás, járóbeteg-ellátás, fekvőbeteg ellátás.
De ezen túlmenően például otthoni gondozás és idősgondozás támogatása céljából is felhasználható az egészségpénztári egyenleg.
Jelentős kedvezmények
A fenti konstrukciónak további előnyei is vannak. A pénztárral szerződésben álló szolgáltatók gyakran adnak időszakos és állandó árkedvezményt is, ha valaki egészségpénztári tagként (vagy kedvezményezettként) vásárol vagy veszi igénybe a szolgáltatásaikat.
Évi 150.000 Ft visszaigényelhető a befizetések után
A legfontosabb pedig, hogy az egészségszámlára befizetett összegek 20%-a visszaigényelhető a személyi jövedelemadóból. Ez akár évi 150.000 Ft is lehet (750.000 Ft befizetése esetén). A megnövekedett forrás lehetőséget teremt tehát a magánegészségügyi szolgáltatások igénybevételére is a pénztár több ezer partnerénél.
Hogyan lehet valaki kedvezményezett?
Mindenképpen be kell jelenteni a kedvezményezett személyét a pénztárhoz. Az OTP Egészségpénztárnál erre kétféle lehetőség van:
- vagy az OTP Portálok oldalon keresztül,
- vagy a bejelentő nyomtatvány pénztárba juttatásával.
A családtagoknak akár társkártya is igényelhető, amivel még kényelmesebbé válik a vásárlás az egészségpénztári számla terhére.
Pénztártagként az idős szülők is támogathatják a családtagjaikat?
A válasz: igen. A tagság feltétele, hogy az illetőnek, bármilyen korú is, legyen olyan és annyi bevétele, ami után személyi jövedelemadót fizet. Hiszen ebből igényelheti az adó-visszatérítést, ami a pénztári befizetések 20%-a. Így az idősebbek is támogathatják gyermekeiket pénztártagként. Ilyenkor a nagymama/nagypapa lesz a pénztártag, és a gyermeke a kedvezményezett. Ha például kisunoka érkezik a családba, akkor a nagyszülő is felveheti az egészségpénztár születési támogatását, vagy a későbbiekben az alábbi támogatásokat is igénybe veheti (amennyiben gyermeke bejelentett kedvezményezett):
- gyermekgondozási támogatás,
- gyermeknevelési támogatás,
- beiskolázási támogatás.
Ha felkeltette érdeklődését az egészségpénztári tagság, illetve az olvasottakkal kapcsolatban kérdése adódik, lépjen kapcsolatba az egyik legnagyobb egészségpénztárral, a stabil háttérrel rendelkező OTP Egészségpénztárral.
(x)