Megkerülhetetlen a zenei életben.

1948. május 27-én született Budapesten. Mivel édesapja a Klauzál téri Nagycsarnokban dolgozott, kisgyerekként sok időt töltött ő is a piacon.

Négyévesen kezdett zongorázni, tizenévesen már zenéket szerzett, később zeneművészeti szakközépiskolába járt. Felettük lakott Seress Rezső zeneszerző és zongorista, ezért sokat járt fel hozzá tanulni, beszélgetni. Először Mihály Tamás, évfolyamtársa révén került a könnyűzene közelébe – dalokat kezdett az Omega együttesnek írni, majd zenészként is csatlakozott. Ő lett az első három Omega-album első számú zeneszerzője.

Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan

1971-ben alakította meg társaival a Locomotiv GT-t.

Fotó: Fortepan

Közben a színházi világban is letette a névjegyét: először a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról c. előadással, azóta pedig számos nagy sikerű zenés darabbal mutatkozott be a Vígszínházban. Számtalan felejthetetlen dal kapcsolódik a nevéhez együtteseivel, szólóban és olyanok is, amelyeket zeneszerzőként más előadóknak (Halász Judit, Katona Klári, Malek Andrea, Kovács Kati, Kern András…) írt.

Közzétette: Presser Gábor – 2018. október 8., hétfő

Kezdőképek: Fortepan



Címke: születésnap