Szívszaggató üzenet.

Bilin településen, nem messze a Palesztin Nemzeti Hatóság (a tulajdonképpeni palesztin állam) nem hivatalos fővárosától, Rámalláh-tól egy asszony különös kertet nevelget. A palántákat nem a földbe, hanem a használt könnygázgránátok belsejébe ülteti, ezeket az izraeli katonák és a helyi palesztinok összecsapásai után gyűjtötték össze.

Megrendítő ez a békés, néma tiltakozás, ellenállás a háború sújtotta övezetben.

A virágok egy olyan területen virulnak, amelyet a palesztinok két éve foglaltak vissza ádáz harcok árán. Az asszonynak nem áll sok anyag a rendelkezésére a kertészkedéshez, de ő mégis megtalálja a módját a virágoskert létrehozásának. Néhány gránátra még drótot is erősített, így a kerítésre is tud virágot lógatni.

Egy fegyvert használni virágvázaként: erős üzenet ez egy olyan vidéken, ahol a front mindkét oldalán elegük van az embereknek a hosszú háborúskodásból.

A látszólag soha véget nem érő harcok csak erőszakot szülnek és értelmetlen vérengzéshez vezetnek. Mintha ebből a szörnyűségből emelkedne ki a kreatív emberi szellem, amely a konfliktusokon felülemelkedve mutatja, hogy mindig van remény arra, hogy az élet győzedelmeskedik a halál felett.

De jó is lenne, ha ez a szimbólum első lépés lenne a béke felé!

Képek: AP