Lassú, de hatásos mozdulatok.

Gondoltál már a táncra, mint a szellemi frissesség megőrzőjére? Pedig ideje lenne! Egy 2018 decemberében publikált tanulmány szerint (Effects of Mind‐Body Exercises on Cognitive Function in Older Adults: A Meta‐Analysis/Journal of the American Geriatrics Society) azok a szeniorok, akik szellemi-testi megmozgató tevékenységet űznek, számos agyi területen javulást tapasztalnak, így például a memóriában, a szóbeliségben, és a tanulásban is.

Nem meglepőek a következtetések, hiszen azt már eddig is tudtuk, hogy a szellemi és a fizikai aktivitás is kedvező hatású az agyunk számára. Így szinte kézenfekvő, hogy ha kombináljuk a kettőt, akkor még jobb eredményeket érünk el.

A kutatók 3624 idősebb (50-85 év közti) résztvevő 32 kontrollált kísérletét követték nyomon annak érdekében, hogy megmérjék a testi-lelki gyakorlatok előnyeit. Olyan tevékenységeket vizsgáltak, amelyek mind a testet, mind a szellemet megdolgoztatták: a: tajcsit, különféle táncokat, pilatest.

Az eredmények alapján úgy találták, hogy leginkább a tajcsi és a tánc az, amelyik kedvező hatással bír az általános szellemi egészségre, a kognitív rugalmasságra, a munkamemóriára, a verbális folyékonyságra, és a szellemiekben sérült, idősebb felnőttek tanulásának javítására. Az optimális hatás érdekében mérsékelt mennyiséget ajánlott ezekből végezni, ami kb. 60-120 percet jelent hetente.

A szakértők külön hangsúlyozták ezen tevékenységek sokféleségét, így például a társastáncok jóval aktívabb mozgásformát jelentenek, mint a tajcsi, ami kifejezetten lassú mozdulatokkal dolgozik. A tanulmány legfontosabb megállapítása az, hogy már heti 1-2 óra szellemet és testet megmozgató gyakorlat is kiváló a szellemi megőrzéséhez. A mozgás bármilyen formája jó, válasszunk bátran!