Egyszerű és mégis bonyolult kérdés.
A legtöbb ember hasból rávágja, hogy „NEM!”, ami jogos is, hiszen annyi szörnyűség történik a világban.
De tényleg ennyire rossz a helyzet, hogy nem merünk idegenekkel szóba állni? Hiszen az ismerőseink is idegenek voltak addig a pontig, amíg valami kapcsán szóba nem elegyedtünk velük. Találkoztunk az otthonunk környékén, az iskolában, munkahelyen, a boltban, vagy valaki más révén született az ismeretség, de az is elkezdődött valahol. Napjainkban viszont mindent és mindenkit átitat a bizalmatlanság. Félünk egymástól, elzárkózunk, bezárkózunk.
Nemrégiben egy áruház parkolójából kifele jövet észrevettünk egy hölgyet egy kislánnyal, akinek nem indult be az autója. Ketten ültünk a kocsiban, egymásra néztünk, félrehúzódtam, kiszálltunk. Megkérdeztük, segíthetünk e? A hölgy arcán megjelent a félelem. Egy pillanat, ami átfutott rajta, hogy valóban segíteni szeretnénk, vagy csak vissza akarunk élni az épp eléggé kiszolgáltatott helyzetével. Végül talán a személyes szimpátia, vagy a körülmények miatt vett egy nagy levegőt és azt mondta, megköszönné. Az autóját ketten betoltuk, ami hamar beindult, így ő hazamehetett a kislányával, és mi is folytattuk az utunkat. Idegenek voltunk. Még most is azok vagyunk. Idegenek, akik rossz szándék nélkül segítettek egymásnak. Voltam a másik oldalon is, amikor nekem segítettek idegenek. A magam részéről az adott helyzetben a személyes benyomásomra, az eddig megszerzett emberismeretemre és a megérzéseimre támaszkodom, de ennek a sikerességére nincs garancia, lehet, hogy eddig csak szerencsém volt.
Az érthető, hogy miért alakult ki az emberekben a félelem. Az eltűnések, az erőszakos bűncselekmények száma sajnos nem kevés. A csalók, tolvajok, rablók, erőszaktevők, gyilkosok homlokára nincs odaírva, hogy azok.
A kérdés, hogy hogyan lehetne javítani ezen? Lehet-e még egyáltalán?
