Szecesszió.

A Ráth György villa felújítva várja a látogatókat 2018 őszétől, a Városliget szomszédságában.

Ráth György (1828-1905) az Iparművészeti Múzeum első főigazgatója volt.

Műgyűjteménye a korszak egyik legjelentősebb polgári gyűjteménye volt. Ráth 1901-ben vásárolta meg a Városligeti villát, amit feleségével együtt műtárgyakkal rendezett be. Az épületet Györgyi Géza alakította át, a lépcsőkorlátot a századforduló kiváló vasművésze, Jungfer Gyula készítette, a lépcsőház és a hall bútorzatát pedig a magyar szecesszió kiemelkedő egyénisége, Horti Pál elképzelései alapján készítették.

Ráth minden javát feleségére, Melcsiczky Gizellára hagyta. Célját, hogy gyűjteménye az Iparművészeti Múzeum tulajdonába kerüljön, özvegye valósította meg, így hozták létre az Országos Ráth György Múzeumot. A főváros új látványosságát 1906 novemberében ünnepélyes keretek között mutattak be a sajtó képviselőinek.

A Ráth Múzeum önállóságának és gyűjteményeinek felszámolása a második világháborút követően kezdődött meg. 1954 elején a múzeum épülete a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeum kezelésébe került; megnyitották a Kína kiállítást és a múzeum neve is Kína Múzeum lett. Az intézmény eredeti leltárába tartozó műtárgyakat különböző múzeumi gyűjteményekbe olvasztották be. Az épület a rendszerváltást követően visszakapta eredeti nevét, és továbbra is keleti kiállításoknak adott otthont, egészen bezárásáig, 2014-ig. Ráth Györgyre ekkor már csak a rekonstruált ebédlőben megnyitott emlékszoba emlékeztetett.

A villa 2018 őszén ’A mi szecessziónk’ című állandó kiállítással nyitotta meg újra kapuit, mely az Iparművészeti Múzeum szecessziós gyűjteményének legjelentősebb darabjait mutatja be, és teszi elérhetővé a rekonstrukció ideje alatt is a nagyközönség számára, egyúttal méltó emléket állítva Ráth Györgynek, múzeumunk első igazgatójának.

Nem csak kiállítással, de különböző programokkal is várják az ide látogatókat. Kedd délutánonként például a szépkorúaké a terep, őket nemcsak speciális témák mentén futó előadásokkal, de egy pohár finom teával és könnyed alkotási lehetőséggel is várják.

Idén még 2 időpontra lehet csatlakozni:

  • 2019. április 9., kedd 15.00-17.00, Divat a századfordulón
  • 2019. május 14., kedd 15.00-17.00, Szecessziós bútorok a restaurátor szemével

Jegyár: 800 Ft/fő.
Regisztráció: A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, melyet a e-mail küldés email címen fogadnak.
További információk: www.imm.hu

Fotó: www.imm.hu