A halhatatlanság iránti vágy szinte mindenkiben felmerül életében legalább egyszer.
Főként akkor, ha épp boldog és jól mennek a dolgai. Még ugyan nem találták fel az örök élet elixírjét, de jobban belegondolva ez talán nem is akkora baj. Tényleg olyan jó lenne örökké élni?
Kezdjük azzal, hogy csak akkor lenne érdemes, ha emberhez méltó módon sikerül. Ki akarna mondjuk tolószékben, mások segítségére szorulva, vagy állandó éhezéssel, netán rettegéssel örökké élni? Ha még egészséges állapotban érne minket az öröklét, hogyan tarthatnánk fent a jómódot örökké? Az sem mindegy, hogy hány évesek vagyunk eközben. Évszázadokon, vagy évezredeken át jó lenne kisgyermeknek, kamasznak, vagy épp 60 évesnek lenni? Vagy csak múlna az idő és kétszáz évesen, rettentő ráncosan, púpos háttal és ízületi fájdalmakkal néznénk szembe a halhatatlanság terhével? Mert feltehetően teher lenne.
Mindenki az lenne vagy csak kiváltságosok? Ha mindenki az lenne, akkor idővel egy talpalatnyi föld nem maradna, amin nincs valaki, egyszerűen nem férnénk el. Ha csak bizonyos emberek válnak azzá, akkor végig kéne nézniük, ahogy a szeretteik kihalnak mellőlük és újabb és újabb generációk nőnek fel és halnak meg mellettük.
Szóval lehet nem akkora baj, hogy nem teljesül minden álmunk…
