Minden szerepben zseniális.
1958. október 15-én született Kaliforniában, egy bohém katolikus család negyedik gyermekeként.
Szülei élénk társadalmi életet éltek, Tim már 12 évesen egy avantgárd színtársulat tagja volt. Az egyetemet dráma tagozaton végezte, és rögtön a diplomázás után színtársulatot alapított. A csapat főként avantgárd műveket állított színpadra, radikális, kísérletező politikát képviseltek.
1983-ban a filmvásznon is debütált a Halálbrigádban, az első elismerést pedig Az ötödik sarokért kapta.
A Baseball bikák forgatása a szerelmet is elhozta számára: itt ismerkedett meg gyermekei anyjával, Susan Sarandon-nal. A játékos már igazi díjesőt hozott, A remény rabjai pedig minden idők egyik legjobb filmjeként szerepel a listákon.
A Ments meg, Uram rendezőként emelte a magasba, a Titokzatos folyókért az Oscar díjat is megkapta. Tim minden szerepben zseniális, gazdag eszköztárral, megbízhatóan hozza a karaktereket.
A magánéletben elkötelezett környezetvédő, aktívan politizál, kiáll a kisebbségekért. Rajong a jéghokiért, nem szereti a skatulyákat, merész ötleteket valósít meg, például börtönben is játszik színtársulatával.
#KarlovyVary #CzechRepublic #TravelTuesday
Közzétette: Tim Robbins – 2019. február 19., kedd