Két emeletnyi kacat.

Choi sokkoló története tartja lázban Koreát: a 75 éves férfi az elmúlt két évtizedben gyakorlatilag szemétlerakóvá változtatta a család lakását. Az idős ember az utcákról, a kukákból mindent hazahordott, amiről úgy vélte, hogy később még hasznát veheti. „Ami az egyiknek szemét, az a másiknak kincs lehet” elvet követve a nyugdíjas szó szerint megtöltötte az kétszintes házat és az udvart vackokkal, kacatokkal.

Dél-Koreát megosztja a bizarr, ugyanakkor szomorú történet: kiderült, hogy az idős férfi egyfajta hozományként hordott mindent haza. A negyvenes éveiben járó fiát akarta kiházasítani, aki gyakorlatilag nem volt hajlandó elhagyni a házat és munkát keresni magának.

Az egész lakást, az erkélyt beborította a szemét. A bejárati ajtó előtt akkora halom szatyor, zsák sorakozott, hogy a kilátogató riportereknek fel kellett mászniuk a kupacra a bejutáshoz. Benn olyan fojtogató bűz fogadta őket, hogy folyamatosan köhögtek, nehezen vették a levegőt. Érthetetlen, hogy a 3 bennélő miként tudott ebben a szagban éveken át megmaradni.

Choi, a 70 éves felesége és a fiuk egy évtizede laktak a szeméttel teli otthonban. Mindnyájan egy apró szobában aludtak, mivel a többi helyiség, a közlekedők is telis-tele voltak a felhalmozott kacatokkal. A szomszédok már a kezdetektől fogva panaszkodtak a rengeteg szemét miatt, de a férfi egyre többet hordott haza, nem törődve velük.

A fiú egyébként egész nap csak otthon ül, nem csoda, hogy már több, mint 100 kg-ot nyom. Az elmúlt évben ki sem tette a lábát a házból, szinte semmit sem csinál a nap nagy részében. Hiába kérték a szülei, hogy keressen magának egy állást, ő inkább azok kis nyugdíján élősködik. Az idős pár aggódik, hogy mi lesz a fiúval az ő haláluk után, ezért próbáltak minél több mindent összeszedni számára.

Sajnos az asszony komoly szívproblémákkal küzd. Az orvosok azt tanácsolták neki, hogy tisztább környezetben éljen, többet mozogjon. Így aztán a férje is beleegyezett abba, hogy önkéntesek rendbe tegyék a házat és segítsenek a nő állapotán.

26 önkéntes és egy munkagép érkezett a takarításhoz. Bár a 150 tonna szemetet elvinni nem volt egyszerű, a ház most már ragyog: tiszta és üres! A férj ezt látva állítólag sírva ígérte meg, hogy a felesége érdekében többet nem fog szemetet hazahordani.

A kiemelt kép illusztráció.