Vardo: így festettek egykoron a cigányok fényűző karavánjai

Vándorló otthon.

Az első lakókocsi tulajdonosok minden bizonnyal azok az utazó cirkuszosok voltak, akik az életük nagy részét az utakon töltötték.

Ahelyett, hogy felvertek volna egy sátrat, lóvontatta vagonokban éltek, ahol főzni, enni, aludni tudtak.

Később, a 19. század közepe táján a karavánokat a cigányok otthonukként hasznosították. Az India észak-nyugati részéből származó romák már 1500 éve elhagyva őshazájukat a világ különböző részein telepedtek le, főként Európában, Ázsiában, de az elmúlt évszázadban Amerikába is eljutottak.

A cigányok a vagonokat ’vardo’-nak nevezték, amely az oszét vurdon (kocsi) szóból származik ezek a szállító cirkuszi kocsiknál kisebb alkalmatosságok, kevesebb ló húzza őket. Gyakran rendkívül dekoráltak, aprólékos faragásokkal díszítettek, élénk színűre festettek. Némelyik kocsi még aranyozott is.

A cigányok rendkívül büszkék voltak a kerekeken guruló kocsijaikra, de ahogy a vardók fejlődtek és egyre díszesebbé váltak, úgy lettek inkább látványosságok, mint praktikus alvóhelyek.

Valójában egyre kevésbé aludtak benn: inkább sátorban vagy a vagon alatt töltötték az éjszakát. Ha megszorultak, hiányzott belőlük az érzelmi kötődés: kicserélték, eladták habozás nélkül a kocsit, ha szükség úgy hozta. Amikor a tulaj meghalt, minden holmiját elégették, a valdóját is, mivel a cigányok úgy hiszik, hogy a halott tárgyai nem eladhatók. A pénzt és az ékszert viszont a család kapta.

A vardók a 19. század végén, 20. század elején voltak divatban.

Ez a vagon-időszak kb. 70 évig tartott, amikor a gazdasági tényezők és a társadalmi változások, valamint az I. világháború a periódus végét jelentették.