Mókás közösség.

1, 2,3… egészen pontosan 959 ál-Dolly Parton gyűlt össze Írországban, ami új Guinness-rekordot jelent. Nagy, tupírozott szőke haj, cowboy csizma, csinos blúzok, kockás ingek segítségével jelenítették meg a világhírű country énekesnőt.

Az ikonikus előadóművész köré szerveződő esemény célja adománygyűjtés volt, mégpedig helyi rák alapítványok számára. Az összegyűjtött pénzen orvosi kezelést, támogatást, az emberi méltóságot megőrző hospice ápolást igyekeznek a daganatos betegeknek nyújtani.

A Dollyday jótékonysági rendezvény olyan értékek mentén szerveződött, mint közösség, támogatás, együttérzés, hiszen itt minden résztvevő személyesen vagy családtagja révén érintett és ezért az ügy közel áll a szívéhez.

A legidősebb Dolly 93 éves volt, férfiak és nők vegyesen vettek részt a mókában, ötletesen utánozva az énekesnő stílusát. Volt, aki még a híres Playboy címlapot is megpróbálta megjeleníteni.

A 77 éves Dolly Parton fantasztikus személyiség, Amerika egyik ikonja, óriási inspiráció, aki fáradhatatlanul elkötelezett számtalan ügy, például a gyerekek olvasása mellett.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Dolly Parton (@dollyparton) által megosztott bejegyzés

A beöltözés mindenkiből előcsalogatta az izgatottságot és kreativitást, jókedvűen, nevetve táncoltak, miközben Dolly slágereket énekeltek. Az este csúcspontja a galambok szabadon eresztése volt: a madarak jelenítették meg azokat, akik most is a rákkal küzdenek, de azokat is, akik már nincsenek köztünk. A szervezők egyébként ismerve Dolly egyéniségét, biztosak benne, hogy pozitívan fogadja majd az eseményeken készült fotókat.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Dolly Parton (@dollyparton) által megosztott bejegyzés

A Guinness-világrekord boldogságot jelent mindenkinek, de leginkább büszkeséget, hogy egy nagyszerű, segítő közösség részese lehettek.

Fotó: www.guinnessworldrecords.com
Fotó: www.guinnessworldrecords.com