Egyedi tradíció.
Zalipie egy kis falu Lengyelországban, amely gyönyörűséges, virágokkal borított épületeiről vált ismertté.
A külső és belső felületek dekorálásának hagyománya a 19. század végére nyúlik vissza. Ebben az időben a régi stílusú kemencéket új típusú, kéményes kemencék váltották fel. A kezdeti kemencéken csupán egyetlen lyuk volt, ahol a füst távozni tudott, így a korom szinte mindent feketévé színezett.
Annak érdekében, hogy a csúnya falakat elrejtsék, az asszonyok fehérre kezdték meszelni őket. Később a fehérre meszelt falak sokkal bonyolultabb mintázatokhoz szolgáltak alapul. Virágkompozíciók, speciális dekorációk jelentek meg, hamarosan pedig nagyjából mindent minták borítottak: a tyúkólat, a kutakat, a kutyaházat is. Kezdetben geometriai mintákkal díszítettek: görbékkel, hullámos vonalakkal, pötyökkel, a felhasznált anyagok pedig azok voltak, amelyeket legkönnyebben elértek: barna agyag, fekete korom és fehér mész. Tejet, cukrot és tojásfehérjét használtak ragasztóanyagként. Az ecseteket pedig lószőrből, bőrből vagy emberi hajból készítették.
Zalipie szinte teljesen ismeretlen volt mindaddig, amíg egy krakkói hivatalnok fel nem fedezte a pingált házakat és írt róluk egy cikket a helyi néprajzi folyóiratban 1905-ben.
Napjainkban már megmérettetés is zajlik a legszebben festett házikók között. A dekoráló versenyek 1948-ban kezdődtek, 1965-től már minden évben megrendezésre kerülnek. Nemcsak Zalipie-ben, de a környező falvakban is találunk hasonló virágos házikókat, így például Kuzie, Niwka és Kłyż településen.
Zalipie legismertebb festőasszonya Felicja Curyłowa (1904–74) volt, akinek háza a halála után múzeummá vált.
