Hiába a párkapcsolati terápia.

Hogy mi a hosszú házasság titka, az úgy tűnik még teknőséknél is nagy kérdés. Ugyan emberi léptékkel mérve a 115 év beláthatatlan időnek tűnik, mégis meglepő, hogy két hatalmas teknős egy osztrák állatkertben most maratoni házasság után szakított.

Bibi és Poldi mindketten 1897 körül születtek, nem sokkal később pedig találkoztak és egy pár lett belőlük.

Azaz mostanra már 115 küzdelmes házastársi év van mögöttük. Kezdetben a bázeli állatkertben éltek, majd a klagenfurti állatparkba költöztek, mintegy 40 évvel ezelőtt. Az óriásteknősök igazi túlélők, hosszú élettel, ami gyakran a 100 éven is túlmutat.

Most azonban a romantikának úgy tűnik, egy évszázad után vége szakad, 2012-ben ugyanis a teknősök frigyén repedések jelentek meg.

A felek igencsak erőszakosak lettek, különösen Bibi, aki megtámadta Poldit, és ki is harapott egy darabot a páncéljából. Néhány további támadás után a dolgozók szétválasztották az egykori szerelmeseket. Mostanra már ki nem állhatják egymást az állatok, senki sem tudja, hogy miért.

Talán Bibi egyszerűen csak megunta a férjét, fárasztja már őt egykori társa. Szegény dolgozók mindent megpróbálták, hogy újrarendezzék a sorokat, külön párkapcsolati terápiában részesítették az állatokat, finom, vágyfokozó, kedélyjavító ételekkel etették őket, de hiába.

Most már reményt sem látnak az egykori harmónia visszaállítására, így egy ideje már külön is költöztették őket. Két házat, két kültéri kifutót, két fürdőhelyet kaptak. Még egy ablakot is építették közéjük, láthatnák egymást és akár közeledhetnének is, de Bibi hajthatatlan, sziszeg, mint egy kígyó – egyszerűen nem akarja Poldit látni sem.

Nos, egy kicsit emlékeztet ez minket az emberi házasságok igen gyakori forgatókönyvére…

Fotó: William Warby/flickr