Lehet egy meccsel több?

25 éven át volt a képernyőn, olyan műsorokat vezetett mint a Kérdezz! felelek, a Játék a betűkkel vagy a Lehet egy kérdéssel több? Az egykoron rendkívül népszerű Egri János ma is remek formában van, nehezen hisszük, hogy már a 86. évét is betöltötte. Aktívan hokizik, teniszezik és most arra készül, hogy Guinness rekorder legyen.

Bár a TV-ből szinte személyes ismerősünkké vált, azt kevesebben tudják, hogy az 1936-ban született Egri villamosmérnökként végzett, majd jégkorongozóként érte el komoly sikereket. Az OB I. bajnokság mellett a jégkorongválogatottban is pályára lépett. Televíziós pályafutását az MTV sportszerkesztőségében kezdte, dolgozott sportkommentátorként, szerkesztőként, majd 1972-től 25 éven át műveltségi vetélkedőket vezetett.

A 86 éves Egri most elárulta, hogy egy álma még maradt. A 2023-as hokivébén nem csak szeretne ott lenni a közönség soraiban, de egyfajta hivatalos küldöttségként szenior játékostársaival együtt képviselné a magyar hokit. Hovatovább az első meccsen beöltözve, teljes szerelésben egy fél percre pályára lépne, hogy ő lehessen minden idők  legidősebb aktív válogatott jégkorongozója.

Fotó: Egri János/ Facebook

Kiemelt kép: Fortepan/Képszám: 147274, adományozó: Szalay Zoltán