Öreg mazsola nem vén mazsola!

Sokan azon agyalnak 70, 80 felett, hogy végképp leteszik a kormányt és nem vezetnek tovább. Akadnak viszont olyanok is, akik ekkor látják elérkezettnek az időt arra, hogy a volán mögé üljenek.

Az Egyesült Királyságban egy 99 éves nő szerzett nemrég vezetői engedélyt, ezzel ő lett a legidősebb tanulóvezető az országban. Példájával azt bizonyítja, hogy sosincs késő az álmunk megvalósításához.

A 99 éves nő egyébként nem egyedül ült az órákon, egy 97 éves és két 96 éves tanulótársa is akadt. Az adatok szerint az elmúlt 5 évben 760 olyan ember jelentkezett a vezetési tanfolyamra, aki már 66 éves is elmúlt.

Egészen addig, amíg a fizikai és szellemi képességeink megvannak arra, hogy felelősségteljes és jó sofőrök legyünk, nem számít, hogy hány gyertyát fújtunk már el a születésnapi tortánkon.

Talán meglepő lehet, de az Egyesült Királyságban nincs korhatár a vezetéshez. Bár hivatalosan nálunk is lehet még 100 év felett is autókázni, vélhetően kevesen szelik ilyen idősen az utakat. 70 év felett azonban a szigetországban muszáj megújítani a vezetői engedélyt 3 évente, alatta viszont elegendő 10 évente felkeresni a megfelelő szerveket.

A vezetésben maga a királynő is élen jár, II. Erzsébet rajong az autózásért. Bár a közutakon már nem vezet, a saját birtokain nem ritkán ragadja meg a kormánykereket. Férje, a néhai Fülöp herceg is aktív sofőr volt 97 éves koráig.