Pálinka lett belőle.
„Feketén bólingat az eperfa lombja” – írta Arany János, és nem nehéz magunk elé idézni a látványt, hiszen valamikor hozzátartozott a falusi portákhoz az eperfa, árnyat adó lombjával, pálinkává fővő gyümölcsével együtt.
Az eperfa alatt valójában két fajt értünk: a fehér epret (Morus alba) és a fekete epret (Morus nigra). Előbbi Kínából, utóbbi feltehetően Közép-Ázsiából származik. Egykoron nagyon kedvelt volt a falusi portákon, és a selyemhernyótenyésztés miatt sok helyen ültették is, hiszen tápnövényként szolgált. Kemény fájából hordók készültek. Mára megritkult állománya, részben azért, mert hulló, szemetelő gyümölcsét nem szeretik városi környezetben, részben azért, mert lombját az amerikai fehér szövőlepke hernyói is nagyon kedvelik, ezért a legtöbb helyen felszámolták az útmenti eperfákat.
Az eperfa a talajokban nem válogatós, a téli hideget jól bírja, de nem kedveli a hideg, nedves közeget. Folytonérő, az első és utolsó érett termés lehullása között akár másfél hónap is eltelhet. Fája középmagas, akár 10 méterre is megnőhet, elterebélyesedik a koronája, sűrű lombja miatt jó árnyékot ad. Gyümölcsei valójában áltermések, rövid kocsányon fehérek vagy feketék. A fehér eper június-júliusban, a fekete inkább nyár végén érik. A teljesen beérett szemek maguktól lehullanak.
Termése a faeper vagy eper. Érdekes módon egyes helyeken szederfának is nevezik, mert a fekete eper valóban emlékeztet a szederre. Nyersen is fogyasztható, de néhány órán belül meg kell enni, mert hamar puhulni, erjedni kezd.
A fehér eper íze semlegesebb, egyszerűen édes és magasabb a fenoltartalma is, valamint ennek a legmagasabb szabadgyök-fogó aktivitása, aminek fontos szerepe van a szív- és érrendszer betegségek, a rákos megbetegedéseknél és az ízületi gyulladás kivédésében. A fehér eper csak a lehullása előtt közvetlenül élvezhető. Éretlenül kesernyés, megérve viszont mézédes. A fehér eper gyümölcsét inkább pálinka- és aszalványkészítésre használják.
A fekete eper sokkal aromásabb, belőle befőttet, gyümölcslevet vagy eperbort, pálinkát készíthetünk. A fekete epernek magasabb a savtartalma, kevésbé éretten is fogyasztható, ekkor üdítően savanykás, megérve édeskés. Festékanyaga a nyelvet, a ruhát és a kezet is megfogja.
Mindkét gyümölcsből készülhet befőtt, gyümölcslé, szörp, lekvár, jégkrém, vagy mélyhűtve tárolhatók.
Az eperfafélék termései gazdag flavonoidforrások, kvercetin, rutin, kempferol, és izokvercetin is található bennük, melyek mind kiváló antioxidánsok. Kitűnő fenolforrások, jótékonyan hatnak a szív egészségére. Bőven tartalmaznak ásványi anyagokat (K, Ca, Na, Mg, Fe, Zn), vitaminokat (B2-, B3-, C-vitamin). Rostot, pektint tartalmaznak, a pektin nevű poliszacharid többek között hatékonyan csökkenti a koleszterin- és a vércukorszintet.
A fa levele vércukorszint-csökkentő, antidiabetikus hatású, izomerő-fokozó.
A gyökérkéreg fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő. A tradicionális távol-keleti gyógyászatban a leveléből készült teát isszák megfázás, köhögés, szájüregi betegségek, szemgyulladás esetén, tejelválasztás fokozására. Az ágak főzetét reumára, a gyökérkéreg főzetét köhögés ellen, ödéma- és gyulladáscsökkentőként, lázcsillapításra, diabétesz kezelésére, hashajtóként, féreghajtóként fogyasztják; a termést székrekedés esetén alkalmazzák.
Mind a fehér, mind a fekete eper termését kedvelik a madarak, a háztájiban élő baromfik is (libák, kacsák). Sőt, a kutyák is előszeretettel falják a földre hullott epret, azonban ügyelni kell a mennyiségre, mert a túl sok gyümölcs náluk emésztési problémákat okozhat.
