Kölcsönös és érdekmentes barátság.
A kutyusok és a gyerekek a legtöbbször remekül megértik egymást. Hasonló méretűek, imádnak játszani, felfedezni a világot és minden mókában benne vannak. Mame és öcsikéje, Mugi pontosan tudják ezt. Hiszen az ő legjobb barátaik, Riku, Gaku és Qoo is szőrös négylábúak. Az elragadó óriás uszkárok szemmel láthatóan szintén élvezik ezt a szoros közelséget.
A gyerekek nagymamája pedig pontosan ugyanúgy kezeli az 5 „gyereket”: jelmezbe öltöznek, közösen játszanak a kertben vagy délutánonként együtt szundikálnak.
Mame és az uszkárok már évek óta fent vannak az Instagramon, már akkor nagy rajongótáborral rendelkeztek, amikor a lányka még csak egy éves volt. Azóta megszületett Mugi, a kutyusok tábora pedig Gakuval bővült. Minden ebnek megvan a saját szerepköre. A legidősebb, Qoo már 13 éves és úgy is viselkedik, mint egy öreg felügyelő, aki mindenkire figyel. Riku 11 éves, maga a megtestesült nyugalom, szeret egy kicsit szunyókálni a gyerekekkel is. Gaku még csak a harmadik életévét töltötte, csupa móka és energia. A különböző személyiségek remekül megférnek együtt.