Idővel még a legélesebb szemű embereket is érinti a szemüvegviselés.
Először csak a könyveket kell kicsit messzebb tartani, hogy jól olvasható legyen, majd apránként elkezdenek elmosódni az apró betűs részek. Elkezd nehézkessé válni a tusfürdős flakonon vagy a csokipapíron feltüntetett információk elolvasása, a kis pacák látványa okozza az első sokkot.
Ez az a pillanat általában, amikor felderengenek a régi intelmek, hogy ne üljünk olyan közel a tévéhez, vagy ne olvasgassunk szürkületben, és arra gondolunk annak idején bárcsak szigorúbban betartottuk volna! De már nincs mit tenni, ez van, ezzel együtt kell élni, és megoldásként megvesszük az első olvasószemüveget. Ez még nem erős, de segít, újra könnyedén megbirkózunk a pici betűkkel, és nyugtatgatjuk magunkat, hogy csak alkalmanként van rá szükségünk.
Ahogy az idő múlik talán egyre több helyzetben van rá szükségünk, már minden aprólékos tevékenységhez magunkhoz vesszük, egyre nagyobb szükségünk van rá. Ezzel együtt egyre nagyobb gyakorisággal jelenik meg a járulékos kérdés is: hova is tettem?
És akkor beadjuk a derekunkat, beruházunk egy szemüvegzsinórra vagy láncra, hogy a nyakunkba lógatva mindig meglegyen. Ilyet korábban csak a könyvtáros néniken és olvasgató bácsikon láttunk, akik úgy tudtak kinézni a szemüveg fölött, hogy azt sosem felejtjük el, és most mi is azzá váltunk!
Egy picike kiegészítő, ami megváltoztatja az életünk és szembesít azzal, hogy öregszünk.
