A parkban sétálva sokunkban felmerül a vágy, hogy néhány falattal megörvendeztessük a vízparton úszkáló vadkacsákat, hattyúkat vagy más vízimadarakat. De vajon tényleg jót teszünk nekik azzal, amit oly szívesen dobálunk a vízbe? A válasz: nem feltétlenül.
A kenyér a kacsáknak olyan, mint nekünk a gyorsétterem
A leggyakoribb hiba, hogy kenyérrel etetjük a madarakat. Bár úgy tűnik, mintha élveznék, valójában komoly egészségügyi problémákat okozhat számukra. A kenyér tápanyagszegény, viszont tele van szénhidráttal, ami hosszú távon alultápláltsághoz és szárnydeformációhoz vezethet – ezt hívják angyalszárny-betegségnek. Ebben az esetben a szárnyak kifordulnak, a madár nem tud repülni, és ez az állapot gyakran visszafordíthatatlan.
Ráadásul a vízbe kerülő kenyérdarabok lebomlása algásodáshoz és vízszennyezéshez vezet, ami az egész vízi élővilágra kihat. Ha a kenyér meg is penészedik, az mérgező lehet a madarakra – így a jószándékú etetés könnyen végződhet tragédiával. A kenyéren felnövő madarak emésztőrendszere nem fejlődik megfelelően, és kevésbé képesek természetes táplálékot keresni. Emellett a kenyér egyoldalú táplálkozást eredményez, ami vitaminhiányhoz és bélproblémákhoz vezethet, és gyengíti az immunrendszerüket is. Az is előfordulhat, hogy a túlzott emberi etetés miatt elhanyagolják a természetes viselkedésformákat, például az önálló táplálékszerzést vagy a vándorlást.
Zöldséggel többre mész – mit adhatsz nyugodt szívvel?
Ha mindenképp szeretnénk valami falatot nyújtani nekik, válasszunk olyat, ami természetesebb része az étrendjüknek:
- apróra vágott saláta, spenót vagy más zöld leveles zöldség,
- kukorica (főtt vagy nyers, de sózatlan),
- zab vagy búza,
- vízbe áztatott, apróra tört magvak vagy madáreledel.
Fontos: ne sózzuk, ne fűszerezzük és ne süssük olajban ezeket! A lehető legtermészetesebb formájukban kínáljuk.
Miért ne „emberi” módon gondoskodjunk róluk?
A vízimadarak – bármilyen barátságosnak tűnnek – vadon élő állatok, így táplálkozásukat elsősorban a természetes forrásokhoz kellene igazítani. Ha mi etetjük őket, azzal átrendezzük a viselkedésüket, csökkentjük a túlélési ösztöneiket és könnyen hozzászokhatnak az emberi jelenléthez, ami más veszélyekhez is vezethet.
A legjobb, amit tehetünk: megfigyeljük őket, csodáljuk a viselkedésüket, és ha etetünk, azt felelősen tegyük. Így valóban hozzájárulhatunk a jólétükhöz – nem csak a saját örömünkhöz.
