Ha Hans Christian Andersen neve elhangzik, a legtöbben rögtön A kis hableányra, A császár új ruhájára vagy A rút kiskacsára gondolunk. Ezek a történetek sokunk gyerekkorát végigkísérték, és karácsony táján újra meg újra előkerülnek. Andersen azonban messze nem csak „szép” meséket írt. Akadtak történetei, amelyek sötétek, nyugtalanítóak, ironikusak – és meglepően felnőtteknek valók.
A karácsonyi időszak, amikor lassul az idő, és van tér az elmélyülésre, kifejezetten alkalmas arra, hogy ezekhez a kevésbé ismert mesékhez is visszatérjünk. Négy Andersen-kutató most olyan történeteket ajánl, amelyek megmutatják az írót a legfurcsább, legmerészebb arcáról.
Egy anya története – amikor a mese nem vigasztal
Az 1847-ben megjelent Egy anya története az egyik legmegrázóbb Andersen-mese. A főszereplő egy anya, aki minden próbatételt vállal, hogy megmentse haldokló gyermekét – még akkor is, amikor ellenfele maga a Halál.
A történet különlegessége, hogy Andersen nem kínál feloldozó, megnyugtató befejezést. A mese inkább arról szól, meddig képes elmenni egy szülő, és hol vannak azok a határok, amelyeket már az emberi szeretet sem léphet át. Nem véletlen, hogy kortársai egyszerre csodálták és zavarónak tartották: ez a történet nem simogat, hanem szembesít.
Az üstökös – egy emberélet a világegyetem árnyékában
Az üstökös első pillantásra halk, szinte eseménytelen történet. Egy fiú felnő, iskolamester lesz, tanítja a világ dolgait – miközben egy periodikusan visszatérő üstökös végigkíséri az életét.
A mese igazi ereje abban rejlik, ahogyan Andersen az emberi élet múlékonyságát állítja szembe a kozmikus idővel. Egy buborék az ember, egy üstökös az univerzum – és a kettő mégis találkozik. Karácsonyi olvasmányként különösen hatásos: csendes, elmélkedő, és sokáig ott marad az emberben.
Az árnyék – amikor a mese kifordítja önmagát
Az 1847-es Az árnyék Andersen egyik legsötétebb és legironikusabb írása. Egy tudós árnyéka önálló életre kel, majd fokozatosan átveszi az uralmat gazdája felett – egészen addig, hogy végül az árnyék győz, a tudós pedig elpusztul.
A történet egyszerre hátborzongató és furcsán mulatságos. Andersen úgy kezeli a lehetetlent, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne: az árnyék táncol, csábít, karriert épít. Ez a mese valójában egy kifordított tündérmese, ahol nem a jó, hanem a ravasz és erkölcstelen figura jut jutalomhoz.
A hercegnő és a borsó – sokkal több mint gyerekmese
Kevesen gondolnák, de A hercegnő és a borsó az egyik legironikusabb Andersen-történet. Alig pár száz szavas, mégis tele van kérdésekkel: mi az, ami „igazi”? Meg lehet-e mérni az igazságot? Vagy csak érezni lehet?
A híres próba – húsz matrac, húsz dunyha és egyetlen borsó – nemcsak a hercegnőt teszi próbára, hanem az egész udvart. A csavar pedig a végén jön: a borsó múzeumba kerül, „ha ugyan el nem lopták”. Andersen itt kikacsint az olvasóra, és finoman felrobbantja a mese és a valóság közti határt.
Miért épp ezek karácsonyra?
Andersen karácsonyi szerző lett, pedig sok meséje nem az ünnepről szól. Ezek a történetek azonban mind azt a fajta csendes elmélyülést kínálják, amelyhez a karácsonyi időszak különösen jól illik. Nem harsányak, nem tanulságosak a szó hagyományos értelmében – inkább kérdeznek, elbizonytalanítanak, és gondolkodásra hívnak.
Ha idén karácsonykor szeretnénk kilépni a megszokott mesék világából, ezek az írások jó emlékeztetők arra, hogy Hans Christian Andersen nemcsak a gyerekszobák, hanem a felnőtt olvasók írója is volt.
Forrás: Grum-Schwensen, A.; Berg, H.; Bøggild, J.; Eriksen, S. B. (2025): Think you know Hans Christian Andersen? Four experts pick his weirdest fairy tales to read this Christmas. The Conversation. DOI: 10.64628/AB.6hxtykspk
