Augusztus második fele furcsa jószág. A naptár szerint még nyár van, a délutáni nap ezt többnyire határozottan alá is támasztja, de reggelente már néha olyan a levegő, mintha szeptember titokban benézett volna az ablakon. A kert tele van érett terméssel, a szőlőszemek gömbölyödnek, a kamrában szaporodnak az üvegek, közben pedig egy-egy korábban sötétedő este finoman jelzi: ebből a nyárból már nem végtelen mennyiség van raktáron.

A régi falusi ember számára ez nem egyszerű hangulatváltozás volt. Augusztus második fele a munka rendjében is fordulatot hozott. Az aratás mögöttük volt, de a betakarítás korántsem ért véget. Közeledett a szüret, készülni kellett az őszi vetésre, gyűltek a gyümölcsök, a konyhában pedig tovább tartott a nagy hadművelet, amelynek mai neve befőzés, régi neve pedig nagyjából annyi lehetett: „amit most nem teszünk el, azt télen hiába keressük”. És mindehhez ott volt a népi naptár, amely augusztus második felére is bőven hagyott ünnepet, megfigyelést és megszívlelendő mondást.

Két Boldogasszony között járunk

Nagyboldogasszony, augusztus 15. után kezdődik az úgynevezett két Boldogasszony köze, amely Kisasszony napjáig, szeptember 8-ig tart. A régi paraszti kultúrában ez az időszak többféle munkához és asszonyi tevékenységhez kapcsolódott, de különösen erősen kötődött a nyár terményeinek begyűjtéséhez és elrakásához. Ilyenkor került üvegbe, padlásra, kamrába és zsákba mindaz, amit a föld addig megérlelt. Gyümölcsöt szárítottak, lekvárt főztek, magot gyűjtöttek, gyógynövényeket szedtek, a baromfiudvart és a ház körüli készleteket is más szemmel kezdték nézni. A mai ember ebből leginkább azt érzi, hogy egyszerre érik minden.

A paradicsom úgy viselkedik, mintha határidős szerződése lenne augusztus végére. A cukkini továbbra sem ismeri a mértékletességet. A szilvafa alatt minden reggel újabb adag várakozik, és ha van szőlő a kertben, az ember már naponta legalább kétszer megnyomkod egy fürtöt azzal a szakértelemmel, amelynek nagy része valójában remény. A régi világban ennek komoly tétje volt. A jól megtöltött kamra nem gasztronómiai hobbi, hanem a tél biztonságának egyik záloga volt.

Augusztus 20. – Szent István napja: király, búcsú és ünnepi kenyér

Augusztus 20. Szent István király ünnepe, a magyar államalapítás emléknapja, és évszázadokon át komoly egyházi jelentősége is volt. Szent István tisztelete mélyen beépült a magyar vallásos kultúrába, templomok százai viselték nevét, ezért számos településen ezen a napon templombúcsút is tartottak.

A búcsú pedig a falusi életben jóval több volt annál, hogy az ember ünneplő ruhában elment a misére. Jöttek rokonok, vendégek, előkerült a jobbik terítő, főtt az ünnepi ebéd, délután pedig ahol lehetett, következett a társasági élet, amelyet akkor még nem közösségi médiának hívtak, pedig az információáramlás sebességére aligha lehetett panasz.

Szent István napjához ma szorosan kapcsolódik az új kenyér ünnepe is. Érdemes azonban itt egy kis rendet tenni a hagyományok között. Az aratás lezárásának, az első gabonából készült kenyérnek természetesen régi paraszti jelentősége volt, ám az augusztus 20-hoz kötött, országosan ismert „új kenyér ünnepe” mai formájában főként a 20. század során alakult ki. Vagyis szép hagyomány, csak nem szükséges hozzá ezeréves családfát rajzolni.

A kenyér tisztelete viszont valóban mélyen gyökerezik a paraszti kultúrában. Kenyeret nem dobáltak, nem tettek fordítva az asztalra, megszegését sok helyen keresztvetés előzte meg. Nem csoda: hónapok munkája volt benne a vetéstől az aratáson és cséplésen át az őrlésig.

Ma egy vekni kenyérért többnyire csak a pékségig kell elmennünk. Talán éppen ezért érdemes augusztus 20-án arra is gondolni, hány kéz munkáját jelentette valaha egyetlen megszegett cipó.

A nyár második felében már az ősz munkái kopogtatnak

Augusztus derekától a gazdaságban lassan átrendeződött a sorrend. A gabonával kapcsolatos nagy nyári munkák után következtek az őszi előkészületek. A földet szántani, vetésre készíteni kellett, a szőlőben pedig mind több figyelem fordult az érő fürtökre. Ez az az időszak, amikor az ember még rövid ujjú ingben dolgozik, de már az őszi munkát végzi.

A természet sem kér naptárt. Egy melegebb évben augusztus végén szinte teljes nyár lehet, máskor hajnalban már hűvös harmat ül a füvön. Éppen ezért a népi időjóslás soha nem csak játék volt. Aki a földből élt, annak fontos volt észrevenni minden apró fordulatot.

A szél irányát, a felhőket, a reggeli harmatot, a zivatarokat, az állatok viselkedését és a növények érését egyaránt figyelték. Nem azért, mert a természet minden alkalommal pontosan elárulta a következő három hónap időjárását, hanem mert más eszközük alig volt.

Augusztus 24. – Bertalan napja: a népi naptár szerint már az ősz szimatol a kerítésnél

Szent Bertalan apostol ünnepe, augusztus 24. a magyar néphagyomány több vidékén fontos időjárás- és gazdasági határnapnak számított. A napot sokfelé már az ősz kezdetéhez kötötték.

A mondás szerint amilyen Bertalan napján az idő, olyan lehet az ősz is. Más hagyományok az esőt figyelték: bizonyos vidékeken a Bertalan-napi csapadékból jó káposztatermésre következtettek. A zivatar viszont nem örvendett ilyen jó hírnek, ahhoz keményebb őszi vagy téli időt társítottak.

Ezek természetesen népi időjóslások, nem meteorológiai törvények. Egyetlen augusztusi napból ma sem lehet biztosan megmondani, milyen lesz október. De a dátum mögötti tapasztalat érthető: augusztus végén valóban közeledünk ahhoz az időszakhoz, amikor a nyár stabil melege egyre könnyebben törik meg.

Bertalan napját többfelé a mezőgazdasági munkák fordulópontjaként is számon tartották. Az aratás után előtérbe került az őszi szántás és vetés, a szőlőhegyeken pedig egyre közelebbinek tűnt a szüret. És megjelentek a seregélyek is. A szőlősgazda szempontjából a madárvilág bájos szeretete nagyjából addig tartott, amíg az első csapat meg nem találta az érő szőlőt.

Szőlőhegyen már számolták a fürtöket – és lesték a seregélyt

Augusztus végére a szőlő egyre fontosabb szerepet kapott. Sok borvidéken ekkor már rendszeresen járták a szőlőt, figyelték az érést, és természetesen azt is, hogy rajtuk kívül ki érdeklődik még a termés iránt.

A seregélycsapatok ellen különféle zajkeltő és riasztó módszereket használtak. A szőlő őrzése komoly feladat volt, hiszen egy nagyobb madárcsapat rövid idő alatt jelentős kárt tudott okozni.

A szüret ideje tájanként és szőlőfajtánként nagyon eltérő volt, így Bertalan napja természetesen nem jelentette mindenütt azt, hogy másnap előkerült a puttony. Inkább azt jelezte: mostantól már érdemes nagyon figyelni.

Aki ma csak néhány tőkét nevel a kert végében, ugyanezt az érzést ismeri. Naponta ellenőrzi a szemeket, kóstol egyet „szakmai célból”, majd másnap megismétli a vizsgálatot. Kizárólag a tudomány kedvéért.

Augusztus 29. – Keresztelő Szent János vértanúságának emléknapja

Augusztus végének régi egyházi naptárában fontos dátum augusztus 29., Keresztelő Szent János vértanúságának, régebbi magyar szóhasználattal „fővételének” emléknapja. Ehhez a naphoz egyes tájakon különféle tilalmak és hiedelmek kapcsolódtak. A szent lefejezésének bibliai története miatt bizonyos közösségekben kerültek olyan munkákat vagy ételeket, amelyek a fej, a vágás vagy a kerek forma képzetét idézték fel. Fontos azonban, hogy ezek nem minden magyar vidéken voltak általános szokások; sokkal inkább helyi vagy táji hagyományokként éltek. Ez jó példa arra, hogyan működött a régi népi vallásosság. A bibliai történet, az egyházi ünnep és a hétköznapi élet képei összekapcsolódtak, és olyan szabályokat teremtettek, amelyek ma olykor különösnek tűnnek.

Nem kell őket szó szerint követnünk ahhoz, hogy értsük, miért voltak fontosak. Egy ünnep így vált emlékezetessé azok számára is, akik könyvet ritkán vettek a kezükbe.

Augusztus végén már a reggel mondja meg, merre jár az év

A nyár végi reggeleknek külön hangjuk van. A nap még erősen süt, de később kel. A fű gyakrabban harmatos. A ködös hajnal sem elképzelhetetlen, és a délutáni forróság után estére gyorsabban hűlhet a levegő. A paraszti világban ezeket a változásokat nem esztétikai élményként figyelték, hanem munkajelzésként.

A harmat jelezte a nedvességet. A szőlő állapota mutatta, mennyire közel a szüret. A gyümölcs hullása sürgette a feldolgozást. A rövidülő nappal pedig azt üzente: ugyanazt a munkát lassan kevesebb világos órába kell beszorítani.

Mi ma legfeljebb azon bosszankodunk, hogy este nyolckor már nem olyan világos, mint júniusban. A régi gazda számára ez napi munkarendi kérdés volt.

A konyhában augusztus végén nincs uborkaszezon

Miközben a földeken az őszre készültek, a házaknál tovább dübörgött a tartósítás. Paradicsomlé, lecsó, savanyúság, szilvalekvár, aszalt gyümölcs, befőtt: tájanként és családonként más került a kamrába. A módszerek is különböztek, de az alapelv ugyanaz volt: a nyári bőséget át kellett menteni arra az időre, amikor a kert már jóval kevesebbet adott. Volt ebben valami mélyen megnyugtató. Az ember ránézett a polcra, és látta maga előtt a telet.

Ma már nem létkérdés, hogy negyven üveg befőtt sorakozzon a kamrában. És talán ez az egyik olyan pont, ahol bátran meghagyhatjuk őseink tudását, de elengedhetjük a teljesítménykényszert. Hat üveg paradicsomszósz is tartósítás. Két üveg lekvár is befőzés. Nem kell augusztus végére kisebb konzervgyárrá változtatni a konyhát.

Mini népnaptár augusztus 16–31. között

Augusztus 16–19.
Nagyboldogasszony után már a két Boldogasszony közében járunk. A nyári termés begyűjtése, elrakása és az őszre való készülődés egyre fontosabbá válik.

Augusztus 20. – Szent István király ünnepe
Régi egyházi és nemzeti ünnep, sok településen templombúcsúk napja. Az új kenyér mai ünnepi hagyománya szintén ehhez a dátumhoz kapcsolódik, bár országos formája viszonylag új keletű.

Augusztus 21–23.
A kert és a gyümölcsös továbbra is bőven ad munkát, miközben egyre több helyen elkezdődik az őszi talajmunkák és a közeledő szüret előkészítése.

Augusztus 24. – Bertalan napja
Több tájon őszkezdő, időjósló napnak tartották. Az időjárásból az őszre következtettek, és a mezőgazdasági munkák rendjében is fontos fordulópontnak számított.

Augusztus 25–28.
Nyárutó a javából: érő szőlő, szilva, paradicsom, rövidülő nappalok. Az ember nappal még nyarat kap, reggel és este viszont egyre többször érez valami őszfélét.

Augusztus 29. – Keresztelő Szent János vértanúságának napja
Régi egyházi ünnep, amelyhez egyes tájakon különféle étkezési és munkatilalmak is kapcsolódtak. Ezek nem voltak mindenütt egységesek, ezért inkább helyi néphagyományként érdemes rájuk tekinteni.

Augusztus 30–31.
A hónap vége már valódi átjáró nyár és ősz között. A kert még ontja a termést, de a következő hónap főszereplője lassan a szüret lesz.

Senior túlélőlista augusztus második felére

  • Ne higgy az első hűvös reggelnek. Attól, hogy hajnalban pulóvert vennél, délután még lehet harminc fok. Augusztus végén érdemes rétegekben gondolkodni, még akkor is, ha ez a kifejezés divatmagazinból gyanúsan ismerős.
  • A kertben már ne csak szedj, nézz előre is. Mi érik még? Mi romlik gyorsan? Mit érdemes felszedni, visszavágni, megszárítani vagy eltenni?
  • A szőlőt és gyümölcsöt gyakrabban ellenőrizd. A túlérett termés, a darazsak, madarak és a gyors romlás augusztus végén könnyen megelőzhetik a gazdát.
  • A befőzés továbbra sem olimpiai szám. Ha elfáradtál, holnap is lesz paradicsom. Sőt, valószínűleg több.
  • Élvezd az estéket. Már korábban jön a szürkület, de ettől még nem kell becsukni a nyarat. Éppen ezek az esték tudják azt a különös, csendes augusztusi hangulatot, amit július még nem ismer.

Augusztus végének régi és mai bölcsessége: nem minden búcsú veszteség

Augusztus második fele nem azért szép, mert még nyár, és nem azért, mert már közel az ősz. Hanem azért, mert egyszerre mindkettő.

A nap még melegíti a paradicsomot, miközben reggel harmat ül a füvön. Még fő a lekvár, de már készül a föld az őszi vetésre. Még kint ülünk este, csak éppen valamivel korábban kapcsoljuk fel a lámpát. Talán ezért figyelte olyan gondosan ezt az időszakot a régi ember. Nem külön évszakokban gondolkodott, hanem átmenetekben. Tudta, hogy a természet nem egyik napról a másikra lapoz.

Augusztus végén tehát nem kell sajnálni a nyarat. Inkább érdemes körülnézni, mit hagyott nekünk: néhány üveg lekvárt, egy kosár paradicsomot, édesedő szőlőt, barnább vállat, hosszú estéket az emlékezetben – és talán azt a régi felismerést is, hogy ami véget érni látszik, sokszor csak átalakul valamivé, aminek később vesszük igazán hasznát.