Valahol útközben sok felnőtt elhiszi, hogy játszani csak a gyerekeknek szabad. Aztán marad a komolyság, a teendőlista, a híradó, a gyógyszeradagoló és a „nekem már mindegy” típusú életfilozófia. Pedig a játékosság nem életkorhoz kötött luxus, hanem nagyon is emberi szükséglet.

A társasjáték, kártya, puzzle, keresztrejtvény, videojáték, memóriajáték vagy unokával közös digitális kaland nem attól értékes, hogy trendi. Hanem attól, hogy figyelmet, örömöt, kíváncsiságot és kapcsolatot ad. Felnőttként, sőt idősebb korban talán még nagyobb szükség is lehet rá.

A játék nem komolytalan, csak nem savanyú

Sok idős ember azért nem játszik, mert úgy érzi, „kinőtt belőle”. Pedig a játék nem a felelőtlenség ellentéte. Lehet valaki komoly életet élt ember, aki közben szeret kártyázni, kirakózni, szókirakót játszani, bowlingozni a nappaliban egy konzollal vagy Mario Kartban méltatlanul legyőzni az unokát.

A játék felszabadít. Nem kell produktívnak lennie. Nem kell pénzt hoznia. Nem kell CV-be írni. Elég, ha jó érzés.

A nosztalgikus játékok külön kaput nyithatnak

Sok felnőttnek vannak régi játékélményei: kártyaparti a konyhában, malom, sakk, dominó, társasjáték, Commodore, Nintendo, tetrisz, pasziánsz. Ezek nem csak időtöltések voltak, hanem társas helyzetek, családi esték, versengések, nevetések.

A nosztalgia itt nem múltba ragadás. Inkább annak felismerése, hogy bizonyos örömök nem romlanak meg attól, hogy eltelt néhány évtized. Egy régi játék újra elővéve hidat képezhet generációk között.

Az unokával közös játék aranyat érhet

A videojáték sok nagyszülő számára idegen világ. De nem kell mindent érteni ahhoz, hogy részt vegyünk benne. Lehet nézni, kérdezni, kipróbálni, nevetni a bénázáson. Az unoka számára pedig óriási élmény lehet, ha a nagyszülő nem csak tiltja vagy furcsállja a játékot, hanem kíváncsi rá.

Ez nem azt jelenti, hogy minden digitális játék jó, vagy hogy korlátlan képernyőidőt kell ünnepelni. De egy közös, vidám, biztonságos játékhelyzet kapcsolódást adhat. És néha az unoka pont akkor kezd mesélni magáról, amikor nem faggatják, hanem együtt játszanak.

A játék az agyat is mozgatja

A játékok sokféle képességet dolgoztatnak. A puzzle térlátást és türelmet. A kártya memóriát, stratégiát és figyelmet. A társasjáték tervezést, szabálykövetést, rugalmasságot. A videojáték reakcióidőt, szem-kéz koordinációt, problémamegoldást. A szókirakó nyelvi készségeket.

De nem kell mindent egészségügyi haszonként eladni. Néha elég annyi, hogy a játék közben az ember elfelejti, hogy fáj a dereka, bosszantotta a villanyszámla, vagy már megint rossz hírek jöttek.

A közös nevetés is egészség

A játék egyik legnagyobb ereje a nevetés. A családi társasjátéknál mindig van valaki, aki túl komolyan veszi, valaki, aki nem érti a szabályt, valaki, aki gyanúsan jól dob, és valaki, aki szerint mindenki ellene szövetkezett. Ezekből lesznek a történetek.

Idősebb korban különösen fontosak az ilyen könnyű, nem problémaközpontú együttlétek. Nem mindig kell az egészségről, nyugdíjról, bevásárlásról beszélni. Néha elég azon vitatkozni, hogy ki csalt a römiben.

Digitális játékoknál kell egy kis óvatosság

Az online térben vannak reklámok, előfizetések, adatgyűjtések, csaló üzenetek. Idősebb játékosoknál ezért fontos, hogy megbízható, egyszerű, reklámmentes vagy jól beállított játékokat válasszunk. Ne legyen bankkártya elmentve olyan felületen, ahol véletlen vásárlás történhet.

A család segíthet beállítani a készüléket, nagyobb betűméretet, kényelmes irányítást, és olyan játékot keresni, amely nem idegesít, hanem szórakoztat.

Játszani nem gyerekes, hanem élő dolog

A játékosság azt jelzi, hogy még van kíváncsiság, rugalmasság és öröm. Nem kell mindenkinek videojátékoznia. Van, akinek a kártya a világa, másnak a puzzle, harmadiknak a szókereső, negyediknek az unokával közös telefonos játék.

A lényeg, hogy a felnőtt élet ne váljon teljesen feladattá. Mert aki még tud játszani, az valahol még mindig képes meglepődni. És ez idősebb korban is nagy ajándék.