Székely Éva: sírni csak a győztesnek szabad

Egy rádióközvetítés indította el az úton.

1927. április 3-án született. Édesapja székely, édesanyja felvidéki származású. 9 éves volt, amikor hallgatta az olimpiai közvetítést, és látta sírni az öregeket, amikor felcsendült a himnusz. Találkozott is az akkor olimpiát nyerő Csík Ferenccel, az élmény hatására határozta el, hogy egyszer ő is olimpiát fog nyerni.

A Ferencvárosban kezdett úszni, edzője Sárosi Imre volt. Első felnőtt magyar bajnokságát 1940-ben nyerte. A második világháború alatt zsidó származása miatt nem sportolhatott. 1945-ben 100 méter mellen országos csúccsal tért vissza a versenysportba. 1947-ben első nőként úszott versenyen 200 métert pillangó kartempókkal. (Ekkor még nem létezett hivatalosan a pillangóúszó versenyszám.) Ugyanebben az évben az Európa-bajnokságon 200 méter mellen második, 400 méter gyorson hetedik volt. A főiskolai világbajnokságon három aranyérmet szerzett. Az olimpián 200 méter mellen negyedik, a gyorsváltóval ötödik volt.

Érmeit felsorolni is nehéz: 1952-ben Helsinkiben a dobogó felső fokán áll, megvalósul a gyerekkori álom. 1960-ban fejezte be végleg úszó pályafutását.

Gyógyszerész diplomát szerzett, később szakedzőként is végzett. Patikusként és edzőként is dolgozott. Több sikeres könyvet jelentetett meg, „Sírni csak a győztesnek szabad” című művével általános elismerést váltott ki. Floridában beiktatták az úszósport halhatatlanjai közé és itthon is tagja lett a legjobb magyar sportolók egyesületének. A Nemzet Sportolója. Családja igazi sport-família, lánya, Gyarmati Andrea szintén úszó volt, unokája, Hesz Máté pedig a vízilabdában jeleskedett.