Néha megdöbbentő, hogy milyen közönnyel találkozunk a mindennapjainkban.
Szinte mindenkinek akad olyan története, amikor cserben hagyták embertársai, miközben segítségre lett volna szüksége. Ismerősök vagy ismeretlenek néztek félre, amikor tenni kellett volna, vagy ő maga ment tovább, amikor segíthetett volna.
Nem nyújt kezet, nem néz oda, próbál tudomást sem venni róla. Mindenki elvan a saját kis világában, a saját kis problémáival, és úgy gondolja, miért pont én? Megvan a magam baja, majd valaki más megoldja! De el tudjuk képzelni, hogy mi történne, ha valóban mindenki így gondolkodna?
Szerencsére vannak kivételek. A hétköznapi hősök, akik megállnak, akik áldoznak az idejükből, akikben ott van a jó szándék, akik segítenek. Ez lehet, hogy olykor nem egy kerékcserét jelent vagy világmegváltást, hanem csak egy pohár vizet, egy jó szót vagy egy mosolyt, de megteszik. És megtehetné bárki!
Olykor rettentő nehéz, mert már mindenkit átjár a bizalmatlanság. Az üzletszerű csalók, tolvajok, bűnözők a jóhiszemű emberek kihasználására specializálódtak. Az igazságszolgáltatás hézagossága nem egyszer döntött már a gazemberek javára, szemben azokkal, akik csak jót akartak. Így pórul járva megfogadták, hogy soha többet! De mivel nem mindenki csirkefogó, ezért nem is kell mindenkihez úgy állni!
Az irgalmasság segít annak, aki kapja, de annak is, aki adja. Békés, nyugodt, egymást támogató légkörre vágyik legbelül minden ember, de ezért tenni is kell! Persze nem tudjuk hirtelen megoldani a világ összes problémáját, de elkezdhetjük magunk körül, kicsiben. Tegyük meg, amit megtehetünk másokért, mert a legkisebb dolog is a világot jelentheti valaki másnak!
