Megerősített saját védelmi vonal.

Egy nemrég megjelent tanulmány szerint a gránátalmában található vegyület szignifikáns mértékben erősíti az immunrendszert, ami így fel tudja venni a harcot a daganatokkal szemben.

Német tudósok a vastagbéldaganatos betegek terápiás lehetőségeit tanulmányozták és ennek során felfedezték, hogy a piros gyümölcsben található metabolit, az urolitin A segít a T sejtek megújításában, aminek köszönhetően azok jobban fel tudják venni a harcot a tumorsejtekkel szemben.

A vastagbélrák korai diagnosztizálása sokat fejlődött az elmúlt években, de a kezelésekre nem minden beteg reagál jól. Ezért a betegség ma is nagy halálozási rátával jár az előrehaladottabb stádiumban. A jelenlegi kutatások azt sugallják, hogy az immunsejteket a tumort körbevevő szövet nyomja el. Ennek eredményeként a T sejtek, amelyek a szervezet természetes védekezőrendszernek részei, korlátozva vannak és a tumor így növekedhet, terjedhet.

Egy frankfurti csapat most közelebb jutott a megoldáshoz. A felfedezésük szerint az urolitin A megújítja és újrahasznosítja a mitokondriumot – ami az erőmű a T sejtben – egy mitofágiának nevezett folyamat révén.

Amikor a gránátalma ágens bejut, az öreg és károsodott mitokondriumok a T sejtekben eltávolításra kerülnek és egy új, funkcionális anyagokkal helyettesítődnek. Ez megváltoztatja a T sejtek genetikai felépítését, amelyek így képesek felvenni a harcot a tumorsejtekkel.

Az eddigi eredmények izgalmasak, mert a fókusz nem a tumorsejtekre, hanem az immunrendszerre kerül – vagyis a daganat elleni természetes védekező mechanizmusra. Ez az a pont, ahol a valós terápiás lehetőségek még mindig hiányoznak a vastagbéldaganattal küzdő pácienseknél.

In vitro kísérletekben az urolitin A megfiatalítja az emberi T sejteket, létrehozva T memória őssejteket, amelyek osztódási képességüknek köszönhetően folyamatosan ellátják az immunrendszert megfiatalodott, nem kimerült T sejtekkel.

Az eredményeket az Immunity tudományos folyóiratban publikálták. A kutatók most további vizsgálatokat terveznek az urolitinnek a vastagbéldaganatos betegek kezelésére irányuló klinikai kíséretekben történő alkalmazására.