Mi az a nyugdíj?

Ha a hosszú élet titka kerül szóba, akkor mindenkinek van pár tuti tippje: bor, olívaolaj, csak zöldség, sok hal. Persze ezekben is lehet valami, de azt is megfigyelhetjük, hogy a magas kort megélt emberek között sok a tevékeny, aktív – ők azok, akik még 90 felett is kapálnak, veteményeznek, vagy úszni járnak, netán elfelejtettek nyugdíjba menni.

Joan Ward is valami hasonlóra esküszik. A 90 éves angol hölgy ugyanis minden reggel 6.30-kor kel, és indul a piacra, ahol saját standján árul. Hetente hatszor csörög neki a vekker, hogy autóba üljön és 16 km-t vezessen a Barnsley-ben található otthonából a piacra, ahogy már 67 éve mindig.

Fotó: SWNS

Több százezer levezetett kilométer és több, mint 165 ezer ledolgozott munkaóra áll mögötte.  A törékeny asszony azonban nem pihen, büszkén meséli, hogy mekkora örömet jelent neki a kis stand vezetése. Számára egyszerűen ez a „normális” élet és nem mellesleg mg mindig szereti a munkáját.

Joan és férje még 1952-ben állították fel a standjukat. 2006-ban a férfi, Fred sajnos meghalt, Joan azonban egyedül is folytatta. Nem is csoda, hiszen a legenda szerint ő maga is a nagymamája kis üzletében született, és már gyerekkorában segédkezett a zöldségek-gyümölcsök cipelésében.

Fotó: SWNS

Miután találkozott a későbbi férjével, Fred-del, közösen állították fel a standjukat a piacon, amit az asszony még napjainkban is üzemeltet. Igazi kereskedőcsalád az övé: testvére, Pat (79) kis kávézót üzemeltet, lánya, Katherine (60) pedig papírüzletet.

A fitt hölgy még botot sem használ a járáshoz, mindent maga csinál viszont az áru körül. Simán megfogja a több kilós krumpliszsákot, pakol, hajolgat, rendezkedik.

Fotó: SWNS

Nem gondol a korára, miért is tenné? Úgy dolgozik, mint egy fiatalember. Hiába repül az idő, ő fáradhatatlan. A vevői között bizony nem egy akad, akinek már a szüleit, nagyszüleit is kiszolgálta. Ráadásul még mindig nem akar leállni! „A kor csak egy szám” – mondja és ha valakinek, neki aztán tényleg elhihetjük!