Selyemhernyók az emeleten.
Shirakawa és Gokayama két japán falu, amelyek a hagyományos, többszáz éves gassho-zukuri farmházaik miatt váltak világhírűvé.
’Gasshō-zukuri’ annyit tesz, mint „imádkozó kezek szerkezete”, a nádfedeles, meredek, ferde tető ugyanis két, imádkozásra összetett kézre emlékeztet. Ezek a falvak a leginkább hóval fedett régiókban találhatók, a különleges tetőszerkezetű házak éppen emiatt alakultak ki.
A kialakítás rendkívül erős, és a nádfedél különleges tulajdonságaival együtt segít abban, hogy a házak ellenálljanak a kemény időjárásnak, és ne roppanjanak össze a hó hatalmas súlya alatt.
A tradicionális építészeti stílus többszáz évet élt túl, ami a terület eldugott, kieső elhelyezkedésének is köszönhető. Ez a régió ugyanis nem sok figyelmet kapott a 12-dik századtól kezdve. A falvak életstílusa és kultúrája gyakorlatilag változatlan maradt sok évig azok után is, hogy az ország többsége a modernizáció útjára lépett. Számos itteni ház már 300 éves is elmúlt, a legrégebbi állítólag 400 évvel ezelőtt épült.
A házak nagyok, tipikusan 3-4 emeletesek, alacsony eresszel, és nem csak a nagy családoknak adtak otthont, de a különféle iparágaknak is.
A felső emeleteken általában selyemhernyótenyésztés folyt, míg a földszintet gyakran salétrom előállítására használták – ez az anyag a puskapor előállításhoz kellett.
Az első emeleten volt a lakók élettere. Innen fűtöttek, és mivel az egész ház tele volt emberekkel és mindenhol élénk tevékenység folyt, a hő még a kemény teleken is elegendő volt a felső szintekre is, ahol a selyemhernyókat tenyészették. Nagy tér volt szükséges a selyemhernyóknak és az eperfa levelek tárolásához, ez is szempont volt a házak kialakításánál.
A régió világszerte nagy figyelmet kapott, és 1995-ben felkerült az UNESCO Világörökségének listájára is.
