Van, aki hangosan, van, aki magában, de mindenki káromkodik.
Persze káromkodás és káromkodás között is van különbség, nem mindegy, hogy mikor, mennyit és hogyan. Az illedelmes emberek sokszor a szájukhoz kapják a kezüket, ha mondjuk egy poharat elejtve hangos szitkozódásban törnek ki, míg másoknak szinte kötőszavaikká váltak a csúnya szavak. Egy adott szituációban jól elhelyezett ártalmatlan szentségelésnek hatékony stresszoldó hatása van és növeli a fájdalomtűrő képességet.
Ha belerúgunk a szekrény sarkába, önkéntelenül is csúnya szavak hagyják el a szánkat. Hangosan vagy csak a fogunk között sziszegve, de kutatók szerint is úgy tűnik, hogy ez segít uralkodni a fájdalmunkon. Korábban ezt azzal a kísérlettel támasztották alá, hogy jeges vízbe mártották a tesztalanyok kezét. Azok, akik kiengedhették a gőzt és trágárkodhattak egy jót, sokkal jobban viselték a fájdalmat, mint azok, akiknek magukba kellett fojtaniuk.
Szakemberek összefüggést találtak a káromkodás és az őszinteség mértéke között is. Azok, akik nem feltétlenül cenzúrázzák a mondandójukat, nagyobb eséllyel mondanak igazat. Az előítéletekkel szemben nem következik egyértelműen, hogy buták vagy műveletlenek lennének azok, akiknek mocskos a szájuk.
Persze mindez nem jelenti azt, hogy mindig mindenkinek csúnyán kellene beszélnie, sőt, javasolt, hogy inkább ne. De ne legyen bűntudatunk amiatt, ha olykor-olykor egy kicsit szabadon eresztjük a profánságunkat, ha a helyzet úgy kívánja.
Forrás: Discover
