Aranycsapat.
Valószínűleg nem sok ember akad hazánkban, aki még nem hallott a dicsőséges 6:3-ról, arról a mérkőzésről, amelyiken legyőztük az akkor már 90 éve veretlen angliai válogatottat. A foci mindig is az egyik legfontosabb sport volt a világon, ebben az időben ráadásul nagyon jó csapatunk volt, amelyet nem véletlenül hívtak Aranycsapatnak.
Sebes Gusztáv szövetségi kapitány már az olimpián (amit megnyertünk) lekötötte a meccset, ez nem tetszett a Párt első emberének, Rákosinak. Az affér ellenére mégsem mondták le, hiszen egész Európa, sőt az egész világ várta a nagy összecsapást.
Az angolok az „évszázad mérkőzésének” hirdették ezt a találkozót, ahol két világ, két futballnagyhatalom, a múlt játékstílusa az újítók, a sportág kitalálói és az olimpiai bajnok csapott össze az „angol oroszlánok” és a „mágikus magyarok”. A magyar csapat felkészülése rendkívül precízen zajlott. Ne gondoljuk, hogy csak napjainkra jellemző a technikai stáb megléte, a hihetetlen háttércsapat: ekkor például átmodellezték a Wembley paramétereit a Vasas pályára, hogy a játékosok minden kinti körülményt megszokjanak.
Csapatunk az összecsapás előtt pár nappal érkezett meg a csapat a szigetországba. A taktika az ellenfél lerohanása volt. Fontos szerepet kapott a csatársor folyamatos helyváltoztatása, ami segíthetett az ellenfél hátvédsorának szétzilálásában. Több, mint százezer néző és a hírek szerint felületesen bemelegítő angol csapat várta a magyarokat.
Már az első percben megszereztük a vezetést.
A mérkőzés nagyon fordulatos volt, és igen gólgazdag. Legyőztük az angolokat, ami óriási diadalnak számított. 1953-ban Magyarországon még nem volt televíziózás, a meccset a Magyar Rádió riportere, a legendás Szepesi György közvetítette.
Az újságok dicsérték a magyar csapat újítását, a sportág fejlődését elősegítő elemeket. Anglia nagyon szeretett volna revansot venni, a visszavágóra Budapesten került sor. Pechjükre. Itt ugyanis még jobban kikaptak, 7-1 re vertük a szigetországiakat.
A sporttörténeti győzelem emlékére és az Aranycsapat tiszteletére 1993-ban, a mérkőzés 40. évfordulóján az MLSZ november 25-ét a magyar labdarúgás napjává nyilvánította.
A meccs emléke örökké élni fog, hatása beszivárgott a zenébe és a filmekbe, sőt a közterületekre is.
A Hobo Blues Band dala tökéletesen visszaadja a győzelem értékét:
A mérkőzésről – pontosabban az adott korról és az akkori hangulatról –Tímár Péter készített vígjátékot azonos címen (6:3), amelynek alcíme: Játszd újra, Tutti!
2013 óta pedig a VII. kerületben hatalmas graffiti hirdeti a dicsőséget:
Kezdőkép: ERKY-NAGY TIBOR/Fortepan