Még ha nem is okoz olyan külsérelmi nyomokat, mint a fizikai, nagyon mély sebeket képes ejteni.

Ott lapul a viccnek álcázott megalázásban, a pikírt megjegyzésekben, a gonosz intrikákban, pletykákban, de a nyílt beszólásokban is. Alattomosan jelen lehet a párkapcsolatokban, a családi kapcsolatokban, a munkahelyen, az iskolában vagy épp a lakóközösségben is. Bár a szóbeli agresszió nehezebben érhető tetten, a bántalmazott fél mégis érzi, hogy valami nem stimmel.

Ez az önbecsülés hiányából fakadó játszma, aminek célja, hogy a bántalmazó a másik fölé kerekedjen valamilyen formában. Akár egy műmosoly mögé húzódva vagy nyílt fölénnyel is tehet kellemetlen megjegyzést:

„Milyen csinos ez a ruha, még neked is jól áll!” – ebben érezhető a „még neked is” miatt, hogy ez nem egy igazi, jószívű dicséret.

Sokan utólag a „csak vicceltem” mögé bújva próbálják elvenni a sértő megjegyzéseik élét,  miközben mindkét fél érzi az adott szituációban, hogy nem volt az. Előfordul, hogy a bántalmazott felet hibáztatják azért is, hogy a sértést magára veszi. A vicc akkor vicc, ha mindenki nevet rajta. Egy férfi férfiasságát, egy gyermek esetlenségét vagy bárki cselekedeteit, kinézetét, jellemvonásait pellengérre állítani nem az, ha ez számára bántó. Vannak, akik ez ellen fellázadnak, míg akadnak, akik csendben tűrik, de a lelkük mélyén érzik, hogy nincs ez így jól.

Egy egészséges lelkületű, normális önbecsüléssel rendelkező ember nem érez késztetést, hogy másokat bántson, sem fizikailag, sem szóban, sem írásban!

Sok esetben azért válik valaki bántalmazóvá, mert számára is hiányzott az őszinte dicséret, a pozitív megerősítés, az elfogadó szeretet, a támogatás. Aki kiskorában megtanulja, hogy ő szerethető és értékes ember, az felnőve is ezt adja tovább. Aki viszont nem így nőtt fel, valószínűleg maga is könnyen válik bántalmazóvá a korábbi mintái alapján, így leszünk az áldozatok áldozatai. Ez egy ördögi kör.

A múlton már nem lehet változtatni, visszamenőleg nem tudjuk meg nem történtté tenni az elszenvedett sérelmeket, de tanulhatunk belőle és bármikor változtathatunk a hozzáállásunkon! Az önismereti út hosszú és fáradságos, de megéri belevágni. Ha valóban megismerjük és megszeretjük magunkat, akkor nem leszünk bántalmazók áldozatai és mi sem válunk azzá. Könnyebbé válik egyenrangú, szeretetteljes kapcsolatokat kialakítani, ami mindegyik fél megelégedettségére szolgál. Ez lenne az igazi cél, nem?