Felfedezték őket a reklámszakemberek.

Eddig nem nagyon voltak jelen a reklámokban az 50 felettiek, legfeljebb gyógyszerek között láthattuk őket. Pedig ez a réteg, az mely ma hazánk lakosságának közel felét teszi ki, az előrejelzések szerint pedig 20 év múlva a 65 év felettiek populációja megduplázódik. A 4 millió ember 1,3 millió háztartást jelent. Az 50 pluszosok 28 százaléka vásárol havonta, 66 százalékuk használ internetet, a 45–54 évesek között ez a szám 86 százalék, a 65–74 éveseknél pedig 39 százalék.

Nyilvánvaló, hogy nem ugyanazon szempontok alapján és nem ugyanazt a terméket fogja leemelni a polcról egy 60-as, mint egy 30-as éveiben járó vásárló.

Az 55–64 közöttiek csoportja a ’silver professional’ – szűkülő háztartásokat vezetnek, stabil fogyasztási szerkezet és márkapreferencia jellemzi őket. A márkahűség azt jelenti, hogy nehezebben váltanak márkát.

A szakemberek viszont kezdenek ráébredni, hogy egyre fontosabbá válik a vásárlásban az idősebb generáció.

A KSH adatai alapján éves szinten a legmagasabb egy főre jutó fogyasztási kiadással a 65 fölötti korcsoport rendelkezik – ez 1 159 407 forintot jelent. A silverek járnak leggyakrabban vásárolni, szívesen járnak kisboltokba, és előszeretettel vásárolnak „B” márkát. Az elkövetkező években ezek a csoportok lesznek a növekedés motorjai.

Ideje tehát változtatni azokon a reklámokon, amelyek csak pirulákat szedegető, „forgalomból kivont” emberként mutatják be az idősebbeket!

Forrás: storeinsider.hu