Kitörni az egyhangúságból.

Christopher Herwig kanadai fotós páratlan képsorozatot hozott létre, amikor széltében-hosszában végigutazta az egykori Szovjetunió azért, hogy buszmegállókat kapjon lencsevégre. A különös építményekre még akkor figyelt fel, amikor egy túra keretében biciklivel tekert keresztül Európán.

Ezek a szokatlan menedékek egészen elképesztő dizájnnal, formával képviseltetik magukat. Akadnak betonból, kőből, fából készült megállók, a legkülönfélébb építészeti megoldásokkal, díszítésekkel, mintákkal. Piramisok, boltívek, kupolák és boltozatok sorakoznak az utak mentén.

A buszmegállók némi autonómiát élveztek a központosított, uniformizált tervek sorában. Az utasítás szerint tetszetősnek kellett lenniük, a hely szépségeit sem ártott hangsúlyozniuk. Ez lehetőséget adott a tervezőknek a kreativitásuk megélésre, a monotonitásból és egyhangúságból való kitörésre.

Christopher Herwig 12 éven keresztül fotózta a megállókat, több százat sikerült megörökítenie. 14 országot járt be, mialatt több mint 30 000 km-t tett meg.