Sok tanács kering arról, hogyan őrizhetjük meg szellemi frissességünket az évek múlásával. Rejtvényfejtés, mozgás, baráti találkozók, új hobbik – a lista hosszú. Egy friss kutatás azonban egy egészen hétköznapi, sokak számára ismerős tevékenységre hívja fel a figyelmet: az unokákkal töltött időre. A kérdés nem új, de most először vizsgálták nagy mintán és hosszabb időtávon: vajon az unokák gondozása nemcsak a családnak hasznos, hanem a nagyszülők agyának is?
Mit vizsgáltak a kutatók?
Az Amerikai Pszichológiai Társaság (American Psychological Association) folyóiratában, a Psychology and Aging-ben megjelent tanulmány több mint 2800, 50 év feletti nagyszülő adatait elemezte. A résztvevők az angliai időskorral foglalkozó hosszú távú kutatásban (English Longitudinal Study of Ageing) vettek részt.
A vizsgálat során 2016 és 2022 között három alkalommal töltöttek ki kérdőíveket és végeztek kognitív teszteket. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy:
- gondoskodtak‑e unokáról az elmúlt évben,
- milyen gyakran tettek így, és
- milyen formában: játék, közös időtöltés, beteg unoka ápolása, házi feladatban segítség, szállítás, ételkészítés vagy akár éjszakai felügyelet.
Mit mutattak az eredmények?
Azok a nagyszülők, akik részt vettek unokáik gondozásában, jobb eredményeket értek el a memória- és beszédkészséget mérő teszteken, mint azok, akik nem foglalkoztak unokákkal.
A különbség akkor is megmaradt, amikor a kutatók figyelembe vették az életkort, az általános egészségi állapotot és más életmódbeli tényezőket. Vagyis nem arról volt szó, hogy eleve fittebb, aktívabb emberek vállaltak több unokázást – maga a gondoskodás is számított.
Nem az idő mennyisége a döntő
A kutatás egyik legérdekesebb megállapítása az volt, hogy nem az számított igazán, milyen gyakran vagy pontosan mit csináltak a nagyszülők az unokákkal.
Az is hasonlóan jó eredményekkel járt, ha valaki ritkábban, de rendszeresen volt jelen az unokák életében, mint ha napi szinten segített. A hangsúly inkább azon volt, hogy a nagyszülő részt vesz-e gondozási szerepben, nem pedig azon, hogy ez milyen intenzív.
Miért különösen fontos ez a nagymamáknál?
A kutatók azt is megfigyelték, hogy a nagymamák esetében lassabb volt a kognitív hanyatlás, ha részt vettek az unokák gondozásában. Ez nem jelenti azt, hogy a nagypapák ne profitálnának a közös időből, de a vizsgált mintában ez a hatás a nőknél volt a legerősebb.
Ennek oka lehet az érzelmi bevonódás, a többirányú figyelemmegosztás és az a mentális rugalmasság, amelyre az unokákkal való foglalkozás folyamatosan készteti a nagyszülőket.
Mikor segít – és mikor nem?
A kutatók hangsúlyozzák: nem minden gondoskodás hat egyformán jótékonyan. A pozitív hatás elsősorban akkor jelentkezik, ha az unokázás:
- önkéntes,
- támogató családi környezetben zajlik,
- nem kényszerből vagy túlzott terhelésként jelenik meg.
Ha a nagyszülő úgy érzi, hogy a gondoskodás nyomás, elvárás vagy állandó stressz forrása, annak akár ellentétes hatása is lehet.
Mi a legfontosabb tanulság?
Az unokákkal töltött idő nem csodaszer, és nem helyettesíti az egészséges életmódot. Ugyanakkor egyre több jel utal arra, hogy az aktív, érzelmi és szellemi bevonódást igénylő kapcsolatok kulcsszerepet játszanak az agy egészségének megőrzésében.
A közös játék, a mesélés, a beszélgetések és a hétköznapi gondoskodás egyszerre mozgatja meg a memóriát, a nyelvi készségeket és az érzelmi intelligenciát. Talán ezért hat ennyire természetesen: miközben az unokák fejlődnek, a nagyszülők agya is dolgozik – és mindkét fél nyer vele.
