Fókusz és koordináció.

Bailey-Greetham Clark 17 éves volt, amikor felkérték, hogy egy idősek otthonában beszéljen. A fiatalember ott ismerte fel, hogy a sérülékeny csoportba tartozó emberek számára a sport és a fitnesz nem ugyanolyan könnyen elérhető, mint másoknak. Ekkor, azaz 4 évvel ezelőtt indította el az idősek és betegek jólétet célzó programját.

Azóta járja az angliai Lincolnshire iskoláit, kórházait, közösségi központjait és idősotthonait. Elsősorban a karantén és korlátozások idején vált nyilvánvalóvá, hogy egyes csoportoknak, rétegeknek azonnali segítségre van szükségük. A mozgás mellett az öröm, derű is hiányzott a napjaikból, márpedig a sport felvidít, jobbá teszi a mindennapokat.

A kezdeményezés annyira sikeresnek bizonyult, hogy Bailey azóta már 20-30 otthonba vitte el a fitnesz óráit ahol az ottlakókat egy egyórás, boxelemekkel kombinált foglalkozásba vonja be. Akár bonyolultabb fogásokról, akár egyszerűbb szem-kéz koordinációs feladatokról van szó, minden  lakó megkapja a maga rózsaszín, sárga vagy zöld boxkesztyűjét.

Amióta a fiú szívet melengető felvételeket posztolt a TikTokra, már több százezren látták azokat és Bailey még sosem volt ilyen elfoglalt, hiszen tengernyi felkérést kap, tele van a határidőnaplója. Igyekszik a saját csapatát bővíteni, hogy minden felkérésnek eleget tehessen és országos hálózattá alakulhasson.

Bailey maga is nehéz körülmények között nőtt fel és mivel a nagyszülei nevelték, az idősekkel mindig jól megtalálta a hangot. 14 éves korában kénytelen volt kihagyni egy évet az iskolából és súlyproblémákkal is küzdött. Végül az ökölvívásban találta meg magát, nem csak fittséget szerzett, de ráállt arra az útra is, amelyen ma is halad.

Az idősotthonokban nem csak a lakóknak, de a dolgozóknak is segítenek ezekkel a foglalkozásokkal, mindenkit feltöltenek az órák. A hatás még sokáig eltart!

@_baileygreetham We got the residents moving their arms and shoulder here but Ann struggled a little due to an injury. After the video i went back and did a few seperate movements with Ann so should could alos work on her Mobility #carehome #seatedworkout #InclusionInAction ♬ Dream Away – Ramol

A kiemelt kép illusztráció.